Hét tipp, hogy elkerüld az időskori elbutulást

Vágólapra másolva!
 Azoknál akik 50-60 éves korukban rendszeresen tornáztatják az agyukat, 40 százalékkal kisebb eséllyel alakul ki demencia, azaz elbutulás. Nézd meg, milyen "agymentő" tevékenységeket javasolnak még a szakemberek!
Vágólapra másolva!

Fejleszd kézügyességed!

Tanulj meg valamilyen hangszeren játszani, varrj vagy építs repülőgép modelleket. Ezek a tevékenységek nemcsak a kéz és az ujjak ügyességét fejlesztik, de segítik az új idegkötegek létrejöttét is.


Tanulj új szavakat!

Az új szavak elsajátítása megmozgatja a nyelvi központot, az elülső agyi (frontális) lebenyt és a memóriát is. "Ez az agy aerobikja" - véli a módszerről Richard Restak neurológus professzor, a Washington Egyetem munkatársa. Minél bonyolultabbnak tűnő szóval próbálkozol annál jobban megdolgoztatod az agyadat.


Fejleszd rövid távú memóriádat!

Bár az "okostelefonoknak" megvan a maguk haszna, ugyanakkor szinte teljesen feleslegessé teszik a rövid távú memóriát. Próbálj meg néhány dolgot inkább észben tartani: a bevásárló listát, barátaid telefonszámát, vagy az európai országok fővárosait. Hol is található Vaduz?


Játssz!

Próbálj ki különböző logikai játékokat! Ezek lehetnek számítógépes játékok, de akár keresztrejtvények is. Ez elősegíti az új idegsejtek közti kapcsolatok létrejöttét és fokozza a neurotranszmitterek termelődését is.


Barátkozz!

Egy svéd tanulmány szerint az ötven felettieknek kétszer akkora az esélyük a demenciára, ha egyedül laknak és nem élnek rendszeres társas életet. Legyél tehát szociálisan aktívak, és vegyél részt minél több társasági eseményben, csatlakozz klubokhoz, lépj be a sakk-körbe!


Dolgozz, ameddig csak tudsz!

Ha teheted, ne menj korán nyugdíjba. Egy 382 férfi részvételével készült brit kutatás szerint összefüggés van a késői nyugdíjazás és az Alzheimer-kór későbbi kialakulása között. A dolgok mostani alakulása mellett úgy tűnik, ezt a problémát megoldja helyetted a hazai nyugdíjrendszer.


Kapcsold ki a tévét!

Több szakértő szerint is mintegy felére csökkentheted az Alzheimer-kór kialakulásának esélyeit, ha minimálisra csökkented a tévénézést.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!