Újabb súlyos társadalmi probléma fenyegeti Ázsiát

Vágólapra másolva!
Szakértők szerint a hosszabb élettartam, a csökkenő termékenységi ráta és az idős emberek létszámának ugrásszerű növekedése ugyanolyan súlyos problémákat okozhat Ázsiában, mint az éghajlatváltozás.
Vágólapra másolva!

Yves Guerard, a Nemzetközi Aktuárius Szövetség főtitkára a nyugdíjrendszerről szóló, Szingapúrban megrendezett konferencián úgy nyilatkozott, hogy a világ legnépesebb régiójában az elöregedés kérdése "súlyos, sürgető probléma".



"Az éghajlatváltozáshoz tudnám hasonlítani. Inkább nem akarjuk elhinni, mert az túlságosan kényelmetlen lenne" - nyilatkozta, a volt amerikai elnökhelyettes, Al Gore népszerű, "A kényelmetlen igazság" című környezetvédelmi dokumentumfilmjére utalva. A szakember szerint a népesség elöregedésével kapcsolatos problémák meg fogják nehezíteni az ázsiai gazdaságok talpra állását a recesszió után.

A sok idős lakossal és alacsony születési arányszámmal rendelkező országoknak a kiterjedt idős korosztály támogatása miatt demográfiai és gazdasági problémákkal kell majd megküzdeniük. Az előrejelzések szerint az ázsiai idős népesség létszáma 40 év múlva meg fogja haladni a világ többi részének ugyanezen korosztályát.

Japán, Szingapúr, Dél-Korea - a leggyorsabban öregedő országok

"Az ázsiai 60 éven felüliek létszáma a becslések szerint 2050-re megnégyszereződik és 1,2 milliárdra ugrik. Ez négyszer annyi embert jelent, mint az Egyesült Államokban és Európában élő idősek együttes létszáma" - hívta fel a figyelmet a szakember. Japán, Szingapúr, Dél-Korea és Hongkong a világ 10 leggyorsabban elöregedő népességei közé tartozik.

A szakember szerint a nyugdíjkorhatár felemelésére irányuló erőfeszítések, melyek célja, hogy az idősek hosszabb ideig hozzájárulhassanak a gazdasági élethez, csak lassú előrelépést mutat. "Az országok nagyon lassan emelik fel a nyugdíjkorhatárt, és még azok is, amelyek felemelik, rendkívül szerény emelést vezetnek be. Ha két évvel emeljük a nyugdíjkorhatárt, ezzel alig ellensúlyozunk az élettartam növekedésével szemben."

Ausztrália kilátásai nem túl rózsásak

Az ausztrál kormány a közelmúltban egy 43 millió ausztrál dollár értékű tervezetet hozott nyilvánosságra, melynek célja az idős emberek munkaerőpiacon tartása, hogy megelőzzék az elöregedő népesség következtében várhatóan kialakuló gazdasági visszaesést. Wayne Swan pénzügyminiszter szerint Ausztrália népessége a becslések szerint 2050-re 14 milliós emelkedéssel 36 millió főre ugrik. A 65 éven felüliek aránya rendkívül magas lesz, így egyre kevesebb aktív dolgozó marad, és megemelkednek az egészségügy költségei.

"Ha elérünk arra a pontra, hogy minden 65 éven felüli ausztrál lakosra 2,7 aktív dolgozó jut, nem pedig öt, mint most, akkor nagy bajban leszünk" - nyilatkozott a pénzügyminiszter a konferencián.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!