Elmúlt a hiperszexualitás időszaka a német fiataloknál

Vágólapra másolva!
Később kezdik a szexuális életet, és kevésbé aktívak a német fiatalok egy átfogó kutatás szerint, mint öt évvel korábban.
Vágólapra másolva!

A Jugendsexualität 2010 (Fiatalok szexualitása 2010) címet viselő felmérés eredményeiből kiderült, a fiatalok nemcsak, hogy visszafogottabbak, óvatosabbak is: jóval nagyobb gondot fordítanak a védekezésre. A szexuális életet élő tinédzserek közül sokan fogamzásgátló tablettát és óvszert is használnak, hogy elkerüljék a betegségeket - mutatott rá a jelentés ismertetésekor az egészségügyi felvilágosításért felelős szövetségi központ igazgatónője.

A 2009-ben készült kutatás során 3500 fiatalt, közöttük közel ezer bevándorlói háttérrel rendelkezőt kérdeztek meg. Az eltérő származás miatt részben nagy eltérések mutatkoztak.

Mind a német-, mind a bevándorló családokból származó tinédzserek később kezdik a szexuális életet. Míg 2005-ben még a 14 évesek tíz százalékának voltak már tapasztalatai a szexuális aktusról, addig ez néhány év alatt négy százalékra csökkent. A lányoknál 12 százalékról hét százalékra esett ez az arány.


A 17 éves lányok közül 2005-ben még 77 százalék mondta, hogy nemi életet él, ez az aktuális felmérésben 66 százalékra apadt. A fiúknál nem történt számottevő változás, a 2005-ös jelentésben szereplő 66 százalékról mostanra 65 százalékra csökkent ez a hányad.


A bevándorló családokból származó tinédzserek a tanulmány szerint korábban kezdik a szexuális életet, és aktívabbak német társaiknál. Ugyanakkor az ő körükben is visszaesés mutatkozott. Míg 2005-ben még a 14 évesek 29 százaléka volt már túl az első aktuson, addig ez mostanra tíz százalékra apadt. A 17 évesek körében 79-ről 72 százalékra csökkent ez az arány. A 17 éves lányok közül a megkérdezettek 53 százaléka esett már át szexuális együttléten. Ez a szám 2005-ben még 55 százalék volt.


A visszafogottabb szexuális élet okaként a fiatalok a megfelelő társ hiányát és saját félénkségüket jelölték meg. "Nagy bennük a bizalom iránti vágy" - mondta az igazgató.


A szexuális erőszakkal kapcsolatos kérdések kimutatták: a bevándorlói háttérrel rendelkező lányok 19 százaléka, a német származásúak 13 százaléka tapasztalt meg erőszakos jellegű közeledést.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!