Vágólapra másolva!
2005. május 2-3. között az MTA 174. közgyűlésének keretében sor kerül az Akadémia vezető tisztségviselőinek megválasztására.
Vágólapra másolva!
Tisztújítás az MTA-nhttp://www.mta.hu/index.php?id=634&backPid=390&tt_news=1233&cHash=e8507aec25A közgyűlés részletes programja

Május 2-án a délelőtt folyamán nyilvános ünnepi ülést tart az MTA: Vizi E. Szilveszter, az MTA elnökének rövid megnyitó beszédét követően Mádl Ferenc köztársasági elnök üdvözli a résztvevőket. Ezután adják át az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, az Akadémiai Újságíró Díjakat és a Wahrmann-érmet. A művészetek kedvelői Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attiláról szóló műsorát élvezhetik, amit Horváth Zalánnak a Fizika Nemzetközi Éve alkalmából tartott előadása követ. A közgyűlésen részt vesz és felszólal Veres János pénzügyminiszter. Hétfő délután a határon túli magyar tudósoknak biztosítanak találkozási lehetőséget.

Másnap, május 3-án a tisztújító közgyűlésre kerül sor. Vizi E. Szilveszter, az MTA elnökének expozéja után Kroó Norbert leköszönő főtitkár számol be többek között az Akadémia múlt és jövő évi költségvetésének alakulásáról. A kormánynak és az országgyűlésnek szánt beszámoló illetve előterjesztés elfogadása és megvitatása után zárt ajtók mögött folytatódik a közgyűlés. A szavazás eredményhirdetése délutánra várható.

A köztestület az alábbi jelöltek közül választja meg az új vezetőséget. Az elnöki posztra az MTA jelenlegi elnöke, Vizi E. Szilveszter pályázik. Az alelnökjelöltek között szerepel Bor Zsolt, Kroó Norbert (természettudomány), Dudits Dénes, Hámori József (élettudomány), Marosi Ernő, Vékás Lajos (társadalomtudomány). Főtitkárt a következő jelöltek közül választhatnak az akadémikusok: Meskó Attila, Somlyódy László, Závodszky Péter. A főtitkárhelyettesi posztért Bayer József és Pléh Csaba indul. A választott akadémikus elnökségi tagságra jelöltek listája: Keviczky László, T. Sós Vera (természettudomány), Dudits Dénes, Friedrich Péter (élettudomány), Bálint Csanád, Enyedi György, Szegedy-Maszák Mihály (társadalomtudomány).

Az ünnepi közgyűléshez kapcsolódóan az Akadémia valamennyi osztálya szervez további programokat. A Kémiai, a Biológiai, valamint az Orvosi Tudományok Osztálya közös szervezésében május 5-én 14 órakor az MTA Nagytermében Aaron Ciechanover, a 2004. évi kémiai Nobel-díjasok egyike tart előadást Intracellular proteolysis: from an idea through basic mechanisms and onto human diseases and drug targeting címmel. Az MTA gazdag májusi programkínálatában többek között szó lesz még József Attiláról, a tudományfilozófia és tudománytörténet új eredményeiről, a magyar vidék állapotáról és felzárkózási esélyeiről, a magyar infobionikai kutatóközpontról, az analitikai kémia társadalmi kihívásairól, a magyar EU-tagság egy éves tapasztalatairól, vagy a fizika és a csillagászat fejlődési irányairól. További részletek itt olvashatók.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!