Már mélytengeri halak is vannak a veszélyeztetett fajok között

Csalódnia kell annak, aki azt hiszi, hogy legalább a Föld általunk legkevésbé ismert része, a mélytengerek élővilága mentes maradhat az emberi beavatkozástól. Kanadai tudósok ugyanis most arra a következtetésre jutottak, hogy a mélytengeri halászat következtében számos mélyben élő halfaj kihalóban van.

A kanadai Memorial Egyetem tengerbiológusai egy nemrég elvégzett, a Nature tudományos magazin idei első számában közölt vizsgálat alapján azt állítják, ma már legalább öt egzotikus, mélyebb vizekben honos halfaj szerepel a kihalásban levő fajok listáján. A tengertudósok véleménye szerint valószínű, hogy több más faj is hasonló helyzetben van, és ami a legrosszabb: kicsi az esély rá, hogy meg lehessen menteni őket. Ez leginkább azért meglepő, mert a mélytengeri halászat csak a múlt század hetvenes éveiben indult el.

A boltok polcain leginkább a partokhoz közeli vizekben élő tengeri halfajokat lehet látni, mint amilyen például a tőkehal. A túlhalászás miatt azonban a hetvenes évektől a tengerészek célba vették az eladdig érintetlenül hagyott, ismeretlen és fura kinézetű fajok sokaságával kecsegtető mélytengereket, és hálóikat 1600 méter mélyre is "kivetették".

Neki még sikerült egy méretes kék tőkehalat fognia

Jennifer Devine

A tudósok már régóta hangoztatják, hogy a halászat komoly kárt tehet a mélyebb vizek élővilágában. Sajnos a kár jelei mindjárt az első ilyen típusú vizsgálat után egyértelművé váltak. Devine és kollégái a kanadai kormány halászattal foglalkozó osztályának adatait nézték át, és azt vizsgálták, hogy 1978 és 1994 között mennyit fogtak öt általuk kiválasztott mélytengeri halfajból. Ez alapján egyértelműen kimutatható, hogy a kék tőkehal, a tüskés angolna, a tüskésfarkú rája, a kerekorrú és az érdesfejű gránátoshal egyedszáma 25 év alatt lényegesen visszaesett. A számok megdöbbentőek. A kutatók számításai szerint a vizsgált fajok elterjedtsége 87-98 százalékkal esett vissza (az érdesfejű gránátoshal esetében a visszaesés 99,6 százalékos). A változást a kifogott halak mérete is mutatja: a kilencvenes évek elején kifogott halak átlagban fele akkorák, mint a hetvenes évben hálóba került fajtársaik.

Az 1948-ban létrehozott Természetvédelmi Világszövetség (World Conservation Union vagy International Union for Conservation of Nature and Natural Resources; IUCN) meghatározása szerint azok a fajok sorolhatók a súlyosan veszélyeztetettek közé, melyeknél három generáció alatt legalább 80 százalékkal csökken az egyedszám. Márpedig a most vizsgált fajok esetében a 80 százalék feletti visszaesés egy generáció alatt ment végbe. A mélytengeri halfajok esetében három generáció múlva akár 99 -100 százalékos is lehet a csökkenés, tehát egyes fajok el is tűnhetnek. Ráadásul nem valószínű, hogy kizárólag a vizsgált fajok lennének bajban - emeli ki Richard Haedrich, a kutatócsoport vezetője.

A probléma megoldását politikai akadályok hátráltatják

Haedrich szerint az egyetlen megoldás az lehet, ha egyes területekről teljesen kitiltják a halászokat. Ezt azonban könnyebb kimondani, mint megvalósítani, ugyanis a mélytengeri halászat főleg semleges vizeken zajlik. Ezeken a tengereken azonban kizárólag olyan szervezetek - mint például az Észak-atlanti Halászati Szervezet vagy az Európai Unió - hozhatnak tiltó határozatokat, melyek erős halászati lobbival állnak szemben, valamint politikai és gazdasági nyomás nehezedik rájuk. Ezt jól illusztrálja az Európai Unióban nemrég lezajlott "ügymenet". Korábban független tudósok ajánlást fogalmaztak meg az EU számára, melyben a mélytengeri halászat nagymértékű csökkentését tanácsolták. Az ajánlás alapján az Európai Bizottság azt ajánlotta az EU halászati minisztereinek, hogy 20 százalékkal fogják vissza a mélytengeri halászatot. Ennek alapján végül a miniszterek tavaly decemberi ülésén döntés is született a mélytengeri halászat 10 százalékos csökkentéséről.

Forrás: New Scientist