A rendszerirányító gondjai

Vágólapra másolva!
A villamos energia nem tárolható, belőle minden pillanatban éppen annyit kell termeli, mint amennyi fogy. A fogyasztás és a termelés kényes egyensúlyát mindenkor fenntartani - ez a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Részvénytársaság (a MAVIR Rt.) feladata. A társaság elnök-vezérigazgatójával egyebek közt a rendszer irányításának - szabályozásának - gondjairól beszélgetünk.
Vágólapra másolva!

Villamos erőműveinknek mekkora a teljesítőképessége?
- Papíron több, mint 8200 megawatt. Ám vannak olyan egységek is, amelyeket ha el kellene indítani, akkor, azt hiszem, nehéz helyzetbe kerülnénk. Ezek az egységek hosszú ideje állnak, de a kapacitásmérlegben még számolnak velük. (Szerencsére a csúcsfogyasztás időszakában is elegendő 6300-6400 megawattnyi erőművi teljesítmény.)
Az ország évi bruttó villamosenergia-fogyasztása 41-42 milliárd kilowattóra. Ennek döntően nagyobbik részét négy erőmű adja. A Paksi Atomerőmű termelése mintegy 14 milliárd kilowattóra. A Mátrai Erőmű lignittel üzemel, s ez is viszonylag olcsón termel. Szénhidrogénnel - alapvetően földgázzal - működik a Dunamenti Erőmű és a Tiszai Erőmű. Ugyancsak gázüzemű a csepeli erőmű, és gázzal üzemelnek a budapesti (a kelenföldi, az újpesti és a kispesti) fűtőerőművek is. Szenes erőművünk egy van, az oroszlányi erőmű a pusztavámi barnaszénnel működik. A gáztüzelésű erőművek sokkalta (mintegy 40-50 százalékkal) drágábban termelnek villamos energiát, mint a lignittüzelésű erőmű vagy atomerőmű.
Az energiatermelésben a biomassza részesedése 3,8 százalék (biomasszán ma Magyarországon gyakorlatilag fát kell érteni). A fát úgynevezett fluidágyas kazánokban tüzelik el. Pécsett 50 megawattos erőmű működik fával. Fatüzelésű kazán van még Ajkán is. Vegyes tüzeléssel (fával és szénnel) üzemel a Borsodi és a Tiszapalkonyai Erőmű. Oroszlányban most alakítják át a kazánt széntüzelésűről vegyestüzelésűre.

Jellemző növekedési ütemek (Forrás: MAVIR)

Jellemző növekedési ütemek (Forrás: MAVIR)


A fogyasztás nem egyenletes. Hogyan igazodnak ehhez az erőművek?





Primerenergia-források hazánkban (Forrás: MAVIR)

Primerenergia-források hazánkban (Forrás: MAVIR)


Milyen eszközök állnak a rendszerirányító rendelkezésére, hogy az egyensúly valamilyen váratlan esemény következtében se boruljon fel?




Élet és tudomány folyóirat
Kerner István

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!