Az allergia modern kutatásához vezető út

A tudomány fokozatosan építkezik, felfedezésről-felfedezésre fejlődik. Tekintsük meg, hogyan történt ez az allergiás betegségek vizsgálata közben!

Korábbi cikkünkben azt írtuk, hogy több, görög időkből származó orvosi utalás is van az allergiára, az első komolyabb művet a témáról mégis Maimonidész, a XII. században Cordobában született zsidó orvos-filozófus írta Értekezés az asztmáról címmel. Az ókori feljegyzések főleg az allergia által kiváltott reakciókra vonatkoztak, annak a felismerése, hogy ezt valamilyen külső tényező okozza, egészen a XVI. századig váratott magára.

A szakirodalomban elsősorban Leonardo Bottallo olasz gyógyítót szokták kiemelni, aki 1565-ben írta le az allergia legelterjedtebb formáját, a szénanáthát. A neves gyógyító "rózsamegfázásnak" és "rózsaláznak" nevezte a betegséget, mert észrevette, hogy a megfázásra és asztmára emlékeztető tünetek akkor jönnek elő, ha rózsák közelébe kerül. Tudjuk azt is, hogy a szintén olasz Girolamo Cardano (1501-1576) már 1552-ben azt tanácsolta egyik betegének, aki mellesleg Edinburgh érseke volt, hogy az összes tollat távolíttassa el az ágyneműjéből. Hitte ugyanis, hogy ettől elmúlnak az érsek szűnni nem akaró - ma már tudjuk: allergiás - tünetei.

Girolamo Cardano híres matematikus is volt

Johannes van HelmontSir John FloyerPierre Borel

Később a XIX. században - szinte kizárólag angol orvosok jóvoltából - nagyon sokat tudtunk meg az immunrendszer működéséről és az allergiás reakciókról. A Londonban élő John Bostock (1773-1846) saját szimptómáit vizsgálva 1819-ben írta le először a szénanátha tulajdonságait. A tünetegyüttesre általa kitalált "Bostock-féle nyári hurut" elnevezés - hasonlóan Bottallo rózsalázához - nem állta ki az idő próbáját. 1831-ben John Elliotson, 1835-ben - kissé módosítva Eliotson leírásán - W. P. Kirkman publikálta, hogy a hurutos tüneteket a fű és különféle gyomok pollenjei okozzák. Kirkman ezt akkor fedezte fel, amikor allergiás tünetei télen támadták meg, miközben egy üvegházban járt. Később Charles Blackley ugyancsak télidőben tapasztalt allergiás tüneteket a bőrén, amikor szárított fűvel érintkezett, emiatt ő is a polleneket tette felelőssé a gyulladásért. 1872-ben már azt tette közzé, hogy az ilyen betegségtől szenvedőket hajóútra, esetleg egy félszigetre kell küldeni, hogy távol legyenek a pollenektől. Szintén az 1870-es években Henry Salter azt írta le, hogy az asztmát és a ma szénanáthának nevezett betegséget is a széna, illetve különféle háziállatok okozhatják.

Az allergiás reakciók pontos mechanizmusát a múlt században fedték fel (ezt azonban most nem áll módunkban teljes körűen kifejteni). 1902-ben Charles Richet francia fiziológus felfedezte az egyik legsúlyosabb allergiás reakciót, az esetenként halálhoz is vezethető úgynevezett anafilaxist. Wilhelm Dunbar német orvos 1903-ban kutatásai alapján azt feltételezte, hogy nem a pollennel való közvetlen érintkezés, hanem a pollenben található mérgek okozzák az asztmás tüneteket. Korábban említett cikkünkben azt is írtuk, hogy az allergia görög eredetű szó, mely az allos = másik és az ergia = cselekedet, cselekvés, teljesítmény szavak alapján körülbelül "más(ik) cselekvést" jelent. Az allergia kifejezést Clarens von Pirquet (1874-1929) bécsi gyermekorvos használta először 1906-ban ("allergisch").

Clarens von Pirquet munka közben

Egy évvel később Henry Dale (1875-1968) elsőként azonosította állati szövetekben a hisztamin nevű vegyületet (1911), azután pedig tanulmányozta a hisztamin élettani hatásait, és megállapította, hogy ez az anyag felelős sok allergiás és anafilaxiás (túlérzékenységi) reakcióért. (1936-ban aztán Otto Loewi német farmakológussal megosztott orvosi-élettani Nobel-díjat kapott az idegingerületek kémiai átvitelével kapcsolatos felfedezéseiért.) Annak felismerése pedig, hogy a sérült sejtek hisztamint állítanak elő, az angol Thomas Lewis, a német Wilhelm Feldberg és az amerikai Carl Draystedt (1932) munkásságához kötődik. Karl Landsteiner és Merril Chase 1942-ben az immunrendszer alapjait képező limfocitákról mutatta ki, hogy a hiperérzékenység kialakulásában játszanak fontos szerepet.

Ezek a felfedezések utat nyitottak az allergia legújabb kutatásához, melynek szerepe egyre fontosabbá válik a betegség növekedő ütemű terjedése miatt. Jelenleg a világ számos kutatóintézetében folyik a munka, hogy a betegség okaira vonatkozó, főleg a XX. században kidolgozott hipotéziseket ellenőrizzék. Így talán hamarosan sikerül megnyerni a harcot az allergiával szemben.