A kiírók olyan pályaműveket várnak, melyekben a szerzők kísérletet tesznek az előttünk álló közeljövő bemutatására, mindezt úgy, mintha 2036-ból tekintenének vissza. Pályázni egyebek mellett szöveggel, grafikával valamint videóval lehet. A szervezők néhány példát is említenek: a szerző elkészíthet egy 2036-os "keltezésű" reklám vagy egy napilap egy oldalát, de írhat egy 2036-ból "származó" visszaemlékezést vagy egy naplórészletet is. Ugyanígy a pályázatba illik egy olyan történeti tanulmány, mely például a felmelegedés kiváltotta hatásokról számol be, egy jövőbeli jármű terve, esetleg egy összefoglaló az első emberes Mars-utazásról vagy akár egy hagyományos/számítógépes technológiával készült kép egy futurisztikus nagyvárosról.
Jövőkutatás (Forrás: www.jovokutatas.hu) |
A JKB a beküldött pályaműveket a http://2036.jovokutatas.hu/ címen teszi közzé. A győztes pályázat elnyeri a NOD32 cég 100 ezer forintos fődíját, a JKB oklevelét, valamint a mű, illetve amennyiben az nem lehetséges, úgy a mű ismertetője megjelenik a magyar jövőkutatás hivatalos folyóiratában, a Jövőben. Utóbbi két díjban a második és harmadik díjat elnyerő alkotók is részesülnek. Az első három helyezett ingyen részt vehet a VI. Magyar Jövőkutatási Konferencián is, melyet 2006. október 6-7-én rendeznek Győrben.
Az egyik pályázó a Római Klub (HuCoR) magyar asszociációjának különdíját is elnyeri, ő egy nemzetközi jövőkutatási konferencián vehet részt.
A pályázatok közül neves kutatókból álló zsűri választja ki a legjobbakat. A zsűri tagjai Nováky Erzsébet, a JKB elnöke, Gidai Erzsébet, Schmidt Péter, Tóth Attiláné, mindhárman a JKB alelnökei, valamint Galántai Zoltán, a JKB titkára.
A pályázattal a JKB fennállásának 30. évfordulóját szeretné megünnepelni, mivel a Jövőkutatási Bizottság 1976-ban jött létre.
A pályaművek leadásának határideje 2006. szeptember 10.
A pályaművet az
mta.jovokutatasi.bizottsag@gmail.com
valamint a
zgalant@jovokutatas.hu
címekre kell csatolt fájlban eljuttatni. Amennyiben a fájl túlságosan nagy ehhez, úgy az e-mailben az internetes letölthetőséget kell megadni.
Az eredményhirdetés 2006. október 6-án Győrben, a JKB. jubileumi konferenciáján lesz.