Mobilitáskutatás és esélyegyenlőség

A Népszabadság újságírója Kolosi Tamás szociológussal, az ME előadójával beszélgetett.

Ismereteink szerint az egyén életpályáját a származás és az iskola határozza meg a legnagyobb mértékben. Mennyiben igazolják ezt az újabb tudományos kutatások?
- Az 1990-es évek mobilitási vizsgálatai elsősorban azt kívánták tisztázni, hogy az iskolarendszer különféle formái és elemei mennyire és miként képesek mérsékelni a származásból következő hátrányokat, illetve igazolható-e, hogy az iskolarendszer az egyenlőtlenségek változatlan fenntartására törekszik. A mai mobilitáskutatások egyértelműen bizonyítják, hogy a modern korban mind az előnyök és hátrányok átörökítésének, mind a mobilitásnak az iskola a legfontosabb intézménye. Egy 1957-ben indult és négy évtizeden át folyó amerikai kutatás - a Wisconsin Modell - legfontosabb eredménye például az volt, hogy résztvevői megállapították: a képességeknek az iskolai teljesítményre, míg a származásnak az iskolai aspirációkra van meghatározó hatása.

A képességek számbavétele mindig vitát gerjeszt.
- Pedig józan ésszel gondolkodva senki nem vitathatja, hogy a velünk született képességeknek bizonyos teljesítmények elérésében szerepük van. Ahogyan a kiemelkedő tehetség minden valószínűség szerint genetikailag kódolt, úgy az is feltételezhető, hogy a különböző képességek egyenlőtlen eloszlásában szerepe van velünk született tényezőknek is. A velünk született képességek és a családi-társadalmi környezetből adódó hatások kölcsönösen befolyásolják egymást, és a társadalmi státusz megszerzésének folyamatában ez a kölcsönhatás érvényesül.

Az emberek közötti egyenlőség megvalósíthatatlanságát tapasztalva az esélyegyenlőség lett a jelszó. Ám ennek megvalósítása is túlzottan nehéznek tetszik.
- Bármily paradoxnak tűnik, be kell látnunk, hogy az esélyegyenlőség nem megvalósíthatósága, hanem éppen megvalósíthatatlansága miatt vált eszménnyé az utóbbi évtizedekben. Mi következik ebből a társadalompolitika számára? Egyfelől az, hogy nem az elvont - így lehetetlen - esélyegyenlőség megvalósítása kell legyen a cél, hanem a valóságos egyenlőtlenségek csökkentése. Másfelől, ezzel szoros összefüggésben: tudomásul kell venni, hogy az esélyegyenlőség csökkentése nem lehetséges az egyenlőtlenségek csökkentése nélkül. Harmadrészt pedig világosan meg kell fogalmaznunk az esélyegyenlőtlenségek csökkentésének célrendszerét. Vagyis: azokat az esélyegyenlőtlenségeket célszerű korlátozni, amelyek akadályozzák az egyéni képességek kibontakozását és a társadalmi jólét növekedését.

Forrás: Népszabadság