Az évforduló kapcsán idén számos megemlékezéssel, hangversennyel rójuk le tiszteletünket Kodály, a zeneszerző és zenepedagógus emléke előtt. De ténylegesen tudunk-e mit kezdeni a szellemi hagyatékkal, amelyet ránk, utódokra bízott? Az előadás formális frázisok helyett arra próbált rávilágítani, hogy miért problematikus a kodályi életmű beágyazódása az utóbbi évtizedek, kiváltképp napjaink kulturális közegébe. Erről Gönczy László, az SZTE ZMK Zeneelmélet Tanszék tanszékvezető főiskolai docense beszélt.
Kodály a zenét az emberi létminőség alapvető tényezőjeként értékelte és művelte, zeneszerzői és pedagógiai programja teljes egységben mutatta fel a zene kitüntetett szerepéből fakadó lehetőségeket. E kitüntetett szerep egyébként legkésőbb Platón óta empirikusan tisztázott tény, amellyel az európai történelem valamennyi spirituális értékekre fogékony korszakában számoltak a közgondolkodás formálói.
Látva eme évezredes tapasztalat konzekvenciáinak háttérbe szorulását, a XX. század első felében számosan álltak elő olyan zenepedagógiai programokkal, amelyek a zene személyiség-fejlesztő funkciójának helyreállítását célozták. Közülük egyértelműen Kodályé a legtágasabb és a legnagyobb szellemi igényű.
Az előadó rámutatott részint a zenésztársadalom ama kellő megértést és következetességet nélkülöző reakcióira, részint azon szakma fölött álló társadalmi körülményekre, amelyek külön-külön is, de egymást erősítve végképp könnyűszerrel idézhették elő a Kodály-koncepció perifériára szorulását.
Németh Attila Gergely
Forrás: Szegedi Egyetem