Pléh Csaba: A kapcsolatok filozófiája / Bodó Balázs: Hatalmas hálózatok - internetes közösségek, tár

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Mindentudás Egyeteme 10. szemeszterét záró előadás arra keresi a választ, hogyan szerveződnek és működnek kapcsolataink az interneten. Pléh Csaba pszichológus, az MTA tagja bevezetőjében ismerteti a kapcsolatok tematikáját több tudományterületen. Bodó Balázs közgazdász, médiakutató pedig a kapcsolatépítő és információmegosztó internetes oldalakat mutatja be. Az előadásnak külön aktualitást ad az a Nature magazinban publikált magyar tanulmány, amelyben hazai tudósok, Barabási Albert-László, Vicsek Tamás és Palló Gergely modellezték több mint harmincezer kapcsolat működést - ezt szintén bemutatja az előadás. A kutatói együttműködést és mobiltelefonos kapcsolatokat vizsgáló mérések igen meglepő eredményt hoztak: minél állandóbb egy nagy csoport összetétele, annál valószínűbb, hogy váratlanul felbomlik.

Helyszín: Millenáris, Teátrum (Budapest II., Fény u. 20-22.).
A helyszínt e térkép alapján könnyen megtalálja.

Időpont: 2007. május 21. 19:30

Az előadásra a 06-30-30-30-310-es telefonszámon, illetve regisztrációs oldalunkon lehet jelentkezni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!