Kosáry Domokos halálakor

2007. november 15-én elhunyt a magyar és nemzetközi történettudomány kiemelkedő egyénisége, Kosáry Domokos. Glatz Ferenc akadémikus nekrológjával emlékezünk a tudósra.

Elhunyt Kosáry Domokos történész, az MTA volt elnöke. Elhunyt a magyar történészek doyenje, elhunyt a kortársi magyar tudományosság egyik meghatározó egyénisége. Elhunyt annak az értelmiségi korosztálynak egyik vezető egyénisége, amely folytatta a modern magyar középosztályok legnemesebb hagyományát: szervezni a társadalom mindennapjait, megtartani, emberivé formálni az életkereteket, biztosítani a politikai-kulturális intézmények működését. És felemelni az alsóbb néposztályokat a kultúra révén, hogy azok tevőleges részesei lehessenek az állampolgári és a nemzeti közösségnek. Kosáry példaképei - a 18. század végi jozefinista értelmiség, a reformkori centralisták, a polgári kor liberális nemzeti értelmiségi - gondolkodtak így. Történeti munkáiban következetesen ezen társadalmi réteg legkiválóbb képviselői és azok eszményei állottak a középpontban.

Kosáry Domokos 1913-ban született, középiskoláit a budapesti elitgimnáziumban, egyetemi tanulmányait a budapesti Tudományegyetemen az Eötvös Kollégium tagjaként végezte 1936-ban. Az egyetemen a kor nagyformátumú professzorainak, Szekfű Gyulának, Domanovszky Sándornak, Szentpéteri Imrének szeminaristája, akik közül különösen ragaszkodott az akkor már antifasiszta és konzervatív liberális elveket valló Szekfű Gyulához. Fiatal történészként Franciaországban, Angliában jár ösztöndíjjal, megismerkedik a kor vezető történész-egyéniségeivel, különös hatással van rá a német történetírás forráskritikai alapozottsága, a francia történetírók eleganciája és az angol történészek egyetemes látásmódja. Ezek az évek - amelyhez 1941-ben egy hosszabb amerikai tanulmányút is járul - meghatározzák egész életére történészi - mind kutatói, mind írói - magatartását. Nemzetközi horizont a nemzeti történelem értékelésekor, aprólékosan pontos forráskritika, a részletek kidolgozásában nagy ívű koncepciók a hipotézisek teremtésében és a következtetések levonásában. Kosáry Domokos értelmiségi karrierjét megtörte a szovjet megszállás, majd még inkább a proletárdiktatúra bevezetése. 1945-49 között magántanár a Pázmány Péter Egyetemen, 1949-ben megfosztották katedrájától és a Teleki Intézetben betöltött igazgatói állásától. Bibliográfusként dolgozik, ekkor készíti el a Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába három kötetét, amely máig történésznemzedékek iskolázásához alapkönyv. A kényszerből előnyt formált, a visszaszorítottság éveiben politikailag és "ideológiailag" ártalmatlan műfajban, a bibliográfia műfajában alkotott egyedülállót és maradandót. 1956-ban a magyar történészek Forradalmi Bizottságának elnöke, 1957-ben bebörtönzik. A börtönben is dolgozik: a középkori magyar külpolitika történetét és máig lebilincselő naplóját írja. 1960-ban szabadul, levéltáros, majd 1968-tól haláláig az MTA Történettudományi Intézete főmunkatársa, tanácsadója. Szenvedélyes, igazságszerető természetével újra és újra szembefordul a sztálinizmusnak a magyar történettudományon belül még az 1960-70-es években is aktív személyeivel és támogatóival. A rendszeren belüli liberális politikai reformszárny aktív támogatója, de a szemléleti elkötelezettség soha nem volt gátja szakmai értékítéletének. A színvonalasságot, a tehetséget és a világhorizontú magyarságot mindenkiben mindig mindennél többre becsülte.

1990-96 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a politikai rendszerváltást úgy fogta fel, mint az értékközpontú életnormák győzelmét. Ez a felfogás nemegyszer vitákba sodorta a különböző politikai oldalvizeken érvényesülni akaró kollégákkal, de tekintélye, briliáns vitakészsége, gondolkodási eleganciája még ellenfeleiben is tiszteletet ébresztett. Halálával nemcsak a magyar történettudomány, nemcsak az akadémiai értelmiség, nemcsak a mindig oly fontosnak érzett tanártársadalom veszítette el mentorát, vezető egyéniségét, hanem a magyar kultúra egésze egyik büszkeségét.