Ferdinándy: "Addig csak az olimpiára koncentráltunk"

Ferdinándy Géza öttusázó az öttagú olimpiai öttusa-csapat tagja volt. Október 23-a nem teljesen úgy alakult, ahogy várta. Aznap estére ugyanis csapattársaival színházi programot terveztek. Végül színház helyett Sinkovits Imre szavalatát hallgatták a Bem téren, majd a Felvonulás téri politikai performanszon vettek részt. Ferdinándy Géza és társai végigkövették a forradalmi eseményeket.

Hogy kerültek a Bem térre?
- A szövetségi kapitány, Miklós tűzszerész-százados volt. Olyan igazolványa volt, amely előtt minden egyenruhás térdet-fejet hajtott. Egy katonai dzsip várt reggeltől estig, civil sofőrrel, aki szállított bennünket az edzésekre a város különböző pontjaira. Uszoda, vívóterem, lovarda, lőtér. Huszonharmadikán este ezzel a leponyvázott parancsnoki dzsippel indultunk a Semmelweis utcai vívóteremből a Bem-szoborhoz. Sinkovits Imre szavalata és az a pillanat maradt meg, amikor kidugták a címertől megfosztott zászlót az erkélyről a katonák.

A következő útjuk a Parlamenthez vezetett. Mit láttak ott?
- A Bem-szobornál mondták, hogy a Parlament előtt is nagygyűlés zajlik. Már sötétedett, mikor beültünk a dzsipbe, és átmentünk a Parlament körüli valamelyik utcába. Borzasztó sűrű tömeget láttunk. Olyan hirtelen jött, és zavaros volt minden, hisz addig mi minden idegszálunkkal az olimpiára koncentráltunk. Elég nehéz volt váltani, és feldolgozni a történteket mindössze néhány óra alatt. Egyszer csak elterjedt a hír, hogy döntik a Sztálin-szobrot. Be a dzsipbe, és zutty oda.

Ott volt, amikor a Sztálin-szobrot ledöntötték?
- Igen, mire odaértünk, már álltak a szobor talapzatán, másztak föl az emberek, és kötözték a drótkötelet a nyakára. A szemben lévő SZOT-épületről időközben lekalapálták a neon csillagot. Figyelmeztettek minden bámészkodót, hogy vigyázzanak, mert zuhan a vörös csillag. Ütötték, vágták, és potyogott lefelé. A Sztálin-szobor viszont még állt. Hórukk, hórukk, és meghúzták. Elpattantak a drótkötelek. Szikráztak a sötétben, de Sztálin meg sem rendült. És akkor elkezdtek lángvágóval dolgozni rajta. A tiszti iskolások segítettek terelni a tömeget, nehogy valami baleset történjen, amikor a behemót monstrum végérvényesen megadja magát.

Hova mentek ezután?
- A Sztálin-szobornál elterjedt a hír, szóról szóra így: "Az ávósok belelőttek a tömegbe a rádiónál!" Hátra arc, mindenki! Beültünk a dzsipbe, és hajtottunk oda. Egy idő után kiszálltunk a kocsiból, és a Rókus-kápolna felé gyalog araszoltunk a tömegben. Egy villamost már felborítottak, lapjával feküdt az út közepén, a tetején egy kalauz szavalt. A Rákóczi út ellenkező oldalán magyar katonai teherautók leponyvázva álltak sorban, majdnem a hídig. Az egyik teherautóról leszól az egyik katona Moldrichnak: "Tóni, mit keresel itt?" Egy házban laktak Angyalföldön. "Miért nem csináltok valamit?" - kérdi Tóni. Begőzölős gyerek volt, mindig lila volt a feje, amikor ideges volt. "Ide figyelj! Puska van, de egy szál patronunk sincs!"