Lidércnyomás a határnál

Az olimpiai csapat tagjai több órás nyomasztó ellenőrzésen estek át a csehszlovák határon. A vékony melegítőkben fagyoskodó sportolókat orosz tankok kísérték át a komáromi hídon. A határ cseh oldalán a prágaiak bizalmatlansága miatt a csapatnak cseh buszokba kellett átszállniuk.

"Orosz tankok kerültek elő a semmiből" - emlékszik vissza Vagyóczky Imre. "Követni kellett őket, ahogy a komáromi hídra felterelték az öt autóbuszt." A csapatnak azonban még a hídra való feljutásra is sokat kellett várakoznia.Átkutatták a holmijukat, és több igazoltatáson estek át. "Hosszas huzavona, útlevélvizsgálat és fagyoskodás" - mondja Hevesi István. A zűrös indulásban valóban néhány formaságról elfeledkeztek a vezetők. A sofőrök úti okmányai nem voltak rendben. Ez azonban más alkalommal nem okozott volna ekkora fennakadást. Most azonban a "baráti népi demokratikus" ország ellenségként bánt a magyar sportolókkal.

"A félhomályban, ha a hídon túlra néztél, a Duna-part cseh oldalán ruszki tankok álltak ameddig a szem ellátott. Többszörös sorokban a csöveikkel a víz felé, Magyarország felé" - idézi fel Ferdinándy Géza a kísérteties látványt. "Lehangoló percek voltak ezek. Mikes Kelemen érezhette ilyen kitaszítottnak magát Rodostóban" - mondja Nádori László. "Hiába voltunk már vagy százszor is Csehszlovákiában, még sem tudtuk, hova megyünk, mi lesz velünk, miután átlépjük a határt. Itt volt a mélyponton - mondhatom - teljes depresszióban a csapat."

Meglepően nagy hideg és havas eső tett próbára a sportolók türelmét. Ráadásul sokan közülük nem megfelelően voltak öltözve, felszerelésük hiányos volt. Krebs Sándor elmesélte, hogy próbálta a tréfás kedvű Hunics József üres bőröndjét úgy átvinni a határon, hogy a vámos ne lássa. "A vámos kiszúrta, kinyitotta, és az egész társaság derültsége közepette megállapíthatta, hogy egy árva vállfán kívül semmi, de semmi sincs a bőröndben."

A komáromi híd túloldalán már vártak a bőrkabátos cseh rendőrök. Saját buszaikhoz vezették az olimpiai csapat tagjait, akik némán átpakolták csomagjaikat. "A csehek úgy féltek tőlünk, mint a tűztől" - magyarázza Vagyóczky Imre. "Nagyon tartottak a magyaroktól a mostani viselt dolgaink miatt. Nem engedtek tovább minket saját autóbuszainkkal, hanem át kellett szállni cseh buszba." A rendőrök egy homok- és sóderlerakóhelyhez vezették a sportolókat. Itt vártak a cseh buszok. Az olimpikonoknak minden náluk lévő felségjelzést le kellett takarniuk. Volt, aki megpróbált zászlót hozni magával, de azt el kellett rejteni a rendőrök elől.

A csapat végül este nyolc után indulhatott el Pozsony felé. Az út csupán 100 km, ám az útjavítások, illetve az éjszakai sötétség miatt eltévedő buszok csak négy óra alatt érkeztek a városba. Pozsonyban fél egy körül az olimpiai csapat elcsigázva vonatra szállt. A pályaudvaron a busznak fel kellett hajtania a peronra a vasúti kocsik mellé, hogy a magyar olimpikonok tanú nélkül szálljanak át a vonatra - ajtóból ajtóba. Hálókocsi nincs, az ablakokat nem lehet zárni. Az útnak még nincs vége.