Fábián László, aki Melbourne-ben olimpiai bajnok lett kajak kettesben, leküzdhetetlen honvágyával magyarázza, hogy miért nem maradt kinn ő is, amint annyian csapattársai közül. "Ha két-három hétnél többet kell külföldi edzőtáborban lennem, már alig bírom ki. Olyankor már elviselhetetlenül hiányzik például a a pesti csapvíz. Oda vagyok érte. És a hazai ételek íze... Hiába az olimpián a 'terülj, terülj' asztalkám."
A 22 éves vívó, Marosi József a Harvard Egyetemet utasította vissza a budapesti Műszaki Egyetem kedvéért. "Az egyik fő szempont az egyedül élő anyám volt, aztán a barátnőm és az egyetem" - magyarázza Marosi. "Mondták, hogy menjek ki, és beiratkozhatok a Harvardra. Nem, nekem Budapest kellett."
Krasznai Sándort édesapja hívta haza: "mindenképpen gyere haza, a házunkat megtépázták a tankok" - szólt a távirat. "Tudomásul vettem a sorait" - mondja a gerelyhajító. Kiss Lászlót friss menyasszonya várta haza. "Hazatértem, vártam az újabb versenyeket és utazásokat. A világ nem zárul be előttem, azt gondoltam."
Akiknek Magyarországon '56-ig már sikerült megalapozniuk az egzisztenciájukat, könnyen döntöttek úgy, hogy visszatérnek. Somodi Lajos tűzoltószázados volt, míg felesége a Magyar Tudományos Akadémiánál helyezkedett el. Így érthető, miért nem gondolt rá egy percig sem, hogy kinn maradjon. Kiss Lajos sem a családja miatt tért haza, hiszen édesapja meghalt a II. világháborúban, édesanyjával pedig nem tartotta a kapcsolatot. A sportban elért eredményei, a karrieresélyek vonzották vissza a fiatal kajakost. "A közönség kedvence voltam. Ha Lillafüreden versenyeztem, a tó körül egy stadionnyi ember is összegyűlt. Úgy hívtak a külföldiek is, hogy a 'miskolci reklám'. Ez egy 22 éves fiút haza tudott akkor hozni."
Gyarmati Dezső is hazajött feleségével, Székely Évával, pedig ő a forradalom nyílt híveként nem sok jóra számíthatott. "Nagyon anyás és gyerekimádó voltam. Éva józanabb volt, azt mondta: 'Ne gyere haza, mert bajod lesz!' Aztán hazajöttünk."
Volt, aki szeretett volna kinn maradni, de nem sikerült megszervezni, hogy a család is kiutazzon - így járt Tumpek György úszó. "Ausztráliából táviratoztam Bécsbe, hogy a feleségemet és a gyereket hozzák ki, tegyék őket repülőre, és én majd utólag kifizetem. Csempészkapcsolat. Abban az időben még létezett. El is mentek értük, de a nejem közölte, hogy ő nem hajlandó kijönni és a gyerek is marad. Én meg családszerető apa és férj lévén, hazajöttem." A kajakos Wieland Károly is megbánta, hogy annyira sietett haza: "Negyedéves mérnökhallgató voltam, és itthon szerettem volna elvégezni az egyetemet. Anyám is várt. Nem is merült föl bennem, hogy nem megyek vissza Magyarországra. Így utólag azt mondom, hiba volt. Elmehettem volna én is, utána meg simán haza jöhettem volna. Mint annyian." A "pesti csapvíz" ugyanis néhány évvel a Melbourne után visszavonzott Magyarországra még néhány sportolót.