Érdi gyerekek dinómániája

Vágólapra másolva!
Szeptember 30-i klubunkon és a dinó-kiállításon érdi családokat láttunk vendégül, akik a Családsegítő Szolgálat szervezésében érkeztek Budapestre.
Vágólapra másolva!

A csoport vezetőjét, Magyar Gergely családgondozót kérdeztük.

Forrás: [origo]

Magyar Gergely

Nem véletlen, hogy a dinó-kiállítás különösen a gyerekek körében igen népszerű, mégis kicsit meglepő, hogy az elsők között az érdi Családsegítő Szolgálat "gyerekei" tekintették meg a kiállítást és hallgatták meg a Dinómánia és tudományos ismeretterjesztés című beszélgetésünket. Mivel foglalkozik a Szolgálat, és honnan értesült a Mindentudás Egyetem klubprogramjáról?


Hogy érkeztek a kiállításra és hogy tetszett a program?
- A Mindentudás Egyeteme által rendelkezésünkre bocsátott busszal érkeztünk Érdről Budapestre, a Természettudományi Múzeumba, ahol megnéztük a Tollas dinók kiállítást, amit a gyerekek - de persze a felnőttek is - nagyon élveztek; a kisebbeknek különösen tetszett, hogy meg is lehetett érinteni az egyes darabokat. Utána pedig részt vettünk a Dinómánia és tudományos ismeretterjesztés című beszélgetésen. Először kicsit féltünk, hogy a gyerekeket untatni fogja az előadás, de aggodalmunk alaptalan volt, hiszen igazán érdekes beszélgetést hallottunk a dinoszaurusz-kutatásról, a magyar és kárpát-medencei leletekről, és persze a dinók iránti szenvedélyes érdeklődésről, a dinómániáról. Sajnáltuk is, hogy kicsivel az előadás vége előtt haza kellett indulnunk. Úgyhogy el is határoztuk, hogy amennyire lehet nemcsak a klubokat, hanem a "nagy" előadásokat is szeretnénk rendszeresen látogatni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!