Elvonási tünetek és a THC

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A THC szájon át történő adagolásával csökkenthetőek a marihuána elhagyásával járó negatív tünetek - olvasható a Neuropsychopharmacology nevű neves tudományos folyóirat legfrissebb számában.

Fotó: MTI

Minden tizenötödik magyar felnőtt kipróbált már valamilyen kábítószert élete során. A kábítószert kipróbálók négyötöde marihuánával, vagy hasissal kezdi, de ezután más szerekhez is nyúl.

9

A két, egymástól független vizsgálatsorozat mindegyikében placebót használtak, és a vizsgált személyek önként jelentkező marihuánafogyasztók voltak, akik - legalábbis a vizsgálat időtartama alatt - nem kívántak leszokni. A vizsgálat első része a kannabiszban található hatóanyag, a delta9-tetrahidrocannabinol (THC), a második vizsgálatban pedig a nyugtató hatású, hangulatjavító gyógyszer, a divalpreox használata és a leszokás körüli tünetek megfigyeléseiből állt.

Az önként jelentkezők (vizsgálatonként 7 fő) rendszeres fogyasztók voltak: naponta 6-10 marihuána cigarettát szívtak el a hét szinte minden napján (6-7 nap/hét). Nem vettek részt elvonókúrán, és nem is voltak motiváltak a leszokásban.

Marijuana Withdrawal in Humans: Effects of Oral THC or Divalproexhttp://www.nature.com/cgi-taf/DynaPage.taf?file=/npp/journal/v29/n1/full/1300310a.html&filetype=PDFA tanulmány a NeuropsychopharmacologybanNeuropsychopharmacologyhttp://www.nature.com/npp/A folyóirat honlapjaHullámtörés - a marihuána hatása az agyhullámokra és a memóriára/mindentudasegyeteme/freund/20041122drfreund.htmlFreund Tamás előadása a Mindentudás Egyetemén

A kísérletsorozat első része 35 napból állt, amelyet három részre osztottak. Az első 15 napban a jelentkezők nem hagyhatták el a kórházat. Ez alatt naponta öt alkalommal THC-kapszulát kellett bevenniük egy órával a marihuánás cigaretta elszívása előtt. Az első 8 napban felváltva kaptak valódi és placebo marihuánát, a további hat napban viszont már csak placebo cigarettát szívhattak, így a 9-től 14-ig napig terjedő időszak gyakorlatilag megvonási időszaknak is nevezhető. Placebo THC-kapszulát minden nap be kellett venniük, kivéve a 9-14 napig tartó absztinens szakaszt, amikor a csoport tagjai valóban delta9-tetrahidrocannabinolt tartalmazó kapszulát kaptak. A 15-ik napon hazaengedték a jelentkezőket, majd 5 nappal később az egész kezdődött elölről, azzal a különbséggel, hogy a hátralévő 14 napban csak placebo THC-t kaptak. A vizsgálat során folyamatosan mérték a páciensek hangulatát, pszichomotoros teljesítményét, étvágyát és alvásigényét.

Az eredmények azt mutatták, hogy abban az esetben, amikor a marihuána elhagyása THC szedése mellett történt, csökkentek az elvonási tünetek. A tanulmány második részében hasonló típusú vizsgálatot végeztek azzal a különbséggel, hogy THC helyett a divalproex nevű nyugtatót használták.

A vizsgálat során a kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a kapszula formájában szedett THC csökkentette a marihuána utáni vágyat és a tüneteket az elvonási szakaszban, szemben a divalproexszel, amely még rontott is az önként jelentkezők állapotán. Az amerikai kutatók szerint érdemes további kutatásokat végezni, hiszen valószínűsíthető, hogy a gyógyszeres THC-bevitel sikeres eszköz lehet a marihuánáról való leszokásban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!