Az OTDK mint hungarikum

Beszélgetés Dr. Anderle Ádám egyetemi tanárral, az OTDK történetének első fél évszázadát feldolgozó kötet szerkesztő-írójával.

Dr. Anderle Ádám 1966-ban végzett magyar-történelem szakon. A történettudomány kandidátusa (1977), akadémiai doktor (1988). Közel 30 kötet szerzője, száznál több, jórészt külföldön megjelent tanulmány írója. 1993 óta a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztikai Tanszékének tanszékvezetője. 1999-től az MTA-SZTE Hispanisztika Kutatócsoport vezetője. 1999-ben Mestertanár Aranyérmet kapott az OTDT-től.

Szendrő Péter, az OTDT elnöke említi a Professzor úr által szerkesztett történeti kötet előszavában, hogy az OTDK a világon egyedülálló jelenség. A magyar felsőoktatás nagy változások előtt áll (új felsőoktatási törvény, Bologna-folyamat, uniós követelmények bevezetése). Hogyan tud beilleszkedni az OTDK a megváltozott körülmények közé?
- 2005. február 15-én adták át Budapesten a latin-amerikai nagykövetek által alapított Premio Latinoamericano díjakat. Idén mindhárom első helyet szegedi hallgatók nyerték el. Ez egy olyan tudományos kitüntetés, melynek célja a Latin-Amerika iránti érdeklődés fokozása. A pályázat kiírása az OTDT szabályait követi, így annak elkészítésében hallgatóink segítségére lehettünk. A díjátadón Szendrő Péter szintén beszélt arról, hogy az OTDT hungarikum. A nagyköveteket szemmel láthatóan érdekelte a dolog, hiszen ők maguk nem ismernek hasonló kezdeményezést. Ráadásul náluk most van kialakulóban a posztgraduális doktori képzés, így különösen fontos lehet számukra egy ilyen kezdeményezés. Latin-Amerikában jelentős az érdeklődés a magyar doktori programok iránt. Így válhat a tudomány is egyfajta "exportcikké".

A Bachelor-képzésre, vagyis a Bologna-folyamat első hároméves képzési ciklusára vonatkozó MAB-kérdőívet áttekintve feltűnik egy, a tehetséggondozásra vonatkozó kérdés. Tanszékünkön és az OTDT-ben egyaránt úgy gondoljuk, hogy a hároméves képzésnek meg kell őriznie a meglévő értékeket. Jelenleg vita csupán arról folyik, hogy a diákköri konferenciákat külön kell-e megrendeznünk a Bachelor-, illetve a Master-szakaszban tanuló hallgatók számára. Az viszont semmilyen fórumon nem vetődött fel, hogy ennek a rendszernek meg kellene szűnnie. Tehát az említett fontos értékek közé soroljuk többek között a TDK-t, de említhetném például a speciálkollégiumok intézményét, mely az egyéni érdeklődés felkeltésének egy másik lehetséges fóruma. Hozzátenném még ehhez a szakdolgozat-készítést, vagy a tanszékünkön is igen sikeres európai uniós Erasmus-programot, melyek mind a tehetséggondozás fontos eszközei.

Bencze Gyula egy cikkében teszi fel azt a kérdést, hogy miről szól ma a TDK - tehetséggondozás, önképzés, tudományos utánpótlás-nevelés vagy verseny. Professzor úr szerint lehet-e rangsort felállítani ezek között?
- Azt hiszem, egyik sem fog dominálni, mind a négy faktor együttesen van jelen a TDK-ban. Mindegyik mozgatója a tanár-diák közötti személyes kapcsolat. Az egyetem és a középiskola közötti különbséget általában úgy határozzuk meg, hogy az egyetem szervezett önképzés. Ha képesek vagyunk ezt megtartani a Bachelor-fázisban, vagyis nem akarunk minden ismeretet az órákon átadni, akkor több szinten is meg kell szerveznünk az önképzést. Vagyis ebben az esetben fel fognak értékelődni a diákkörök mellett az önképzőkörök is. Ez egyébként abban különbözik az előbbitől, hogy inkább ismeretterjesztő jellegű. Az ilyen fórumok segítségével kiválasztódnak azok a hallgatók, akik például majd Erasmus-programmal tanulnak külföldön, amely egyfajta "lökés" az OTDK, közvetve pedig már a szakdolgozat, esetleg a doktori képzés felé. Már másodévben világosan észlelhető a hallgatók közötti egyenlőtlen ritmusú fejlődés: elkülönülnek egymástól aszerint, hogy ki tanul kötelességből, ki érdeklődésből, ki jelenik meg a fogadóórákon és így tovább. Egy jó tanár már ekkor biztatni tudja azokat, akiknek erre szükségük van. Egyeseknek talán problémát jelenthet az ilyen tevékenység tanszéki vagy személyes kutatói munkához való kötése. Vagyis az, hogyan tud elhelyezkedni a hallgató egy nagyobb tudományos műhelyben, ahol nem egyénként, hanem egy közösség tagjaként dolgozhat. A mi tanszékünkön ez azt jelenti, hogy a doktori program témáihoz kötjük a diákköri konferencián induló hallgatók témáit is.

A történeti kötet előszavából kiderül, hogy az OTDT vezetőségének egyetlen történész tagja lévén Ön kapta a történeti kutatások elindításának feladatát. Milyen nehézségekbe ütközött a kutatás során? Egyáltalán: volt-e különbség az OTDK története és az Ön "megszokott" kutatási témái, Latin-Amerika, a spanyol nyelvterület történelmének kutatása között?
- A XXV. OTDK előkészületei közben tűnt fel, hogy ötvenedik évéhez érkezett a diákköri mozgalom, történetének kutatását magam vállaltam. A kötet kollektív alkotás, a szakbizottságok aktív közreműködésével készült. Az országos összképről szóló beszámolót én írtam meg. Klasszikus történeti kutatásról lévén szó először levéltári kutatásokat kellett végeznem, ami ezért nem tért el más történeti munkáimtól. A művelődési minisztérium vonatkozó dokumentumait, a felsőoktatási államtitkárhoz vagy miniszterhelyetteshez fűződő megfelelő iratokat, valamint a korabeli sajtót kellett átnéznem, ezen belül például a Felsőoktatási Szemlét. Új forrásként bevontam a hetvenes évek második felétől a KISZ iratait. Ezután kitágítottuk a források körét, interjúkat kezdtünk készíteni. Érdekes levélváltásom volt például az első, 1954-es konferencia nagydíjasával, Berecz Jánossal, akinek pályáját végigkísérte a diákköri érdeklődés.

A kötet a magyar oktatás- és kultúrpolitikának egy különleges fejezeteként is olvasható.
- Szándékunk a kötettel az volt, hogy megvonjuk a mérleget: mit is jelent pontosan ez a hungarikum. Az foglalkoztatott bennünket, ami a külföldieket is érdekli: hogyan lehetséges, hogy a magyar tudósok felülreprezentáltak a nemzetközi tudományos színtéren, nem kizárólag a Nobel-díjasokra gondolva most. A mai diákkör előzményei a 17. századi református iskolákig illetve a jezsuita oktatásig nyúlnak vissza. Vagyis azt tapasztaltuk, hogy ez a fajta gondolkodás a felső- és középoktatásban egyaránt mindig jelen volt Magyarországon. Úgy gondoltuk, fontos lenne megnézni, hogy a rendszerváltás előtti évtizedek mit adtak hozzá ehhez a vonulathoz. A kutatás elején negatív sztereotípiák uralták a közvéleményt a Kádár-korszakkal és oktatáspolitikájával kapcsolatban. Hamarosan kiderült azonban, hogy még az ötvenes években is az egyetemi kutatóműhelyekben dinamikusan tudtak fejlődni, a politikától szinte teljesen függetlenül. Szándékaink szerint ez a kötet egy hosszabb kutatás első darabja, mely a magyar felsőoktatás ma jellemző tendenciáit segít megérteni. Jelenleg egy olyan köteten dolgozunk, melyben az első ötven év jeles diákköröseivel készült interjúkat lehet majd olvasni, hogy a jelenséget az oral history révén is átvilágítsuk. Itt többek között akadémikusok beszélnek majd arról, mit jelent számukra a TDK. Végül biztatnánk azokat a kezdeményezéseket, melyekben egy-egy intézmény, kar vagy szakma tárná fel saját diákköri tevékenységének történetét, személyes pályák tükrén keresztül. Ez utóbbira magam is kísérletet tettem a már megjelent kötetben, melynek utolsó fejezete a Volt egyszer egy szekció... címet viseli, s ebben a marxista szekció történetét tártam fel. Megdöbbentő volt látni, hogy az itt született diákköri dolgozatok általában évekkel jártak a politika előtt. Jeles társadalomtudósaink, politikusaink egy része lázadó kutatókként itt kezdték pályájukat. A rendszerváltás tehát előbb zajlott le a TDK-ban, mint a politikában. Ebből is látszik, hogy a TDK történetének ismerete egy olyan ablak, melyen keresztül a magyar felsőoktatásról, de a magyar köztörténetről is egyéni képet kaphatunk.

Mi lehet annak az oka, hogy a hatalom kezdetektől fogva "békén hagyta" a diákköri mozgalmat?
- Valójában a politika indirekt módon sokszor befolyásolni akarta a TDK-t. A Rákosi-érában a szovjet minta lebegett a politikusok szeme előtt ezen a területen is. Kádár János alatt az új szocialista képzés fontos fórumává akarták tenni. Erre törekedtek az ún. marxizmus diákakadémiák, melyek azonban egy idő után kibújtak a politikai ellenőrzés alól, s ellenzékivé váltak. Így vált világossá, hogy a kutatásnak ezt a szféráját politikailag aligha lehet befolyáolni, hiszen a tudomány önérdekéről van itt szó. A politika a rendszerváltás után sem hagyta magára a mozgalmat, hiszen az előző felsőoktatási törvényben leszögezték, hogy a felsőoktatási költségvetés egy ezrelékével az OTDK gazdálkodhat.

A Szegedi Tudományegyetem milyen eredményekkel büszkélkedhet a diákköri konferenciákon?
- A társadalom- és bölcsészettudományokban beadott dolgozatokat és az elért helyezéseket tekintve a Szegedi Tudományegyetem a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Debreceni Tudományegyetem mellett mindig az első három között volt. A főiskolák között a pécsi, a szegedi és az egri főiskola a vezérhajók. Ily módon az elmúlt ötven év történetét is áttekintve stabilan látszik, hogy milyen intézményekben folyik valódi műhelymunka. A rendszerváltás után alakult új felsőoktatási intézmények közül a Pécsi Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem zárkózott fel a legjobbakhoz. Az idei országos konferenciák adják meg majd a valódi-igazi választ arra: kik is ma a legjobb tehetséggondozó intézmények a felsőoktatásban.