Érdekvédelem és esélyegyenlőség a látássérültek esetében

Bemutatkozik a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége. A szervezet egyik szereplője volt a Kolosi Tamás előadása előtti rendezvénynek.

Hazánkban a látássérültek érdekvédelme több mint száz éves múltra tekint vissza.
A 20. század első éveiben az állam a vakok helyzetét a szegényügy keretén belül kezelte, így kevés támogatást kaptak. Többségük koldulásból tengette életét.
A kormány támogatásával 1901-ben megalakult a Vakokat Gyámolító Országos Segélyező Egyesület. E karitatív jellegű szervezet évente országos gyűjtést szervezett. A támogatásnak azonban csak kis részét fordították a vakok életkörülményeinek javítására, a pénz nagyobbik része nem jutott el rendeltetési helyére. Az egyesület létrehozott néhány foglalkoztató műhelyt is, ahol mintegy 100-150 vak dolgozott. Jellemző azonban, hogy az itt foglalkoztatottakat nem dolgozóknak, hanem gondozottaknak tekintették, így az Országos Társadalombiztosító Intézethez be sem jelentették őket.

Az I. világháború során több magasabb képzettségű katonai személyiség is elveszítette a látását, akik a háborúból hazatérve nem akartak beletörődni a vakok általános helyzetébe. Kezdeményezték egy olyan egyesület megalakítását, amelynek mint tagjai, mint pedig vezetői vakok, akik következetesen képviselik saját érdekeiket. A vak hadirokkantak kezdeményezéséhez több polgári vak személy is csatlakozott. Így kerülhetett sor 1918 szeptemberében a Vakok Szövetsége alakuló közgyűlésének összehívására, amely megalkotta a szövetség alapszabályát.

A két világháború közti időszakban a vakok helyzete hazánkban lényegében nem változott. Néhány kisiparos, ügyvéd és zenetanár kivételével többségük továbbra is koldulásból élt.
Jellemző azonban, hogy ebben az időszakban indította el a szövetség máig is működő rendszeres folyóiratát, a Vakok Világát.

A II. világháború után a Vakokat Gyámolító Országos Segélyező Egyesület beolvadt a Vakok Szövetségébe, a 3200/1949-es kormányrendelet pedig kimondta, hogy a vakokról való gondoskodás állami feladat.

A szövetség kezdetben kizárólag a vakok érdekvédelmét vállalta fel, később azonban felvette tagjai sorába a gyengénlátókat is. Az 50-60-as évek időszakában a központi szervek mellett az ország valamennyi megyéjében létrejöttek a területi szervezetek. A megyei szervezetek keretén belül pedig - ahol ennek feltételei megvoltak - körzeti csoportok, illetve területfelelősi hálózatok alakultak.

Fontos állomás a hazai vakügy történetében, hogy 1971 októberében - a vakságból eredő hátrányok anyagi oldalának kompenzálásaként - rendszeres havi pénzellátásként bevezették a vakok személyi járadékát. 1987 óta pedig a tömegközlekedési eszközökön jelentős utazási kedvezményt élveznek a hazai látássérültek.

Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény értelmében, a szövetség önálló társadalmi szervezetté vált, az Egészségügyi Minisztérium korábbi felügyeleti jogosítványai megszűntek.
A közhasznú szervezetekről szóló törvény értelmében pedig a szövetség az országban működő civil szervezetek közül az elsők között került kiemelkedően közhasznú szervezetként bírósági nyilvántartásba vételre.

A szövetség taglétszáma jelenleg több mint 20 ezer fő, melynek 95 %-a vak (a gyengénlátók aránya tehát 5 %.)

A rendszerváltást követően a szövetség érdekvédelmi tevékenysége is jelentősen átalakult. Korábban ezt a tevékenységet alapvetően a különböző szervezetek közti alá- fölérendeltségi viszonyok határozták meg, jelenleg ez a tevékenység már a szövetségre vonatkozó különböző jogszabálytervezetek véleményezésében, illetve önálló jogszabályi javaslatok kidolgozásában nyilvánul meg.

A szövetség célja az országban élő vakok és gyengénlátók társadalmi összefogása, habilitációjuk, rehabilitációjuk előmozdítása, érdekvédelmük és érdekképviseletük ellátása.
E célok megvalósítása érdekében a szövetség folyamatosan kutatja azokat a feltételeket, lehetőségeket és eszközöket, amelyek a vakságból eredő hátrányok leküzdését, illetve enyhítését szolgálják.

Melyek ezek a hátrányok? E hátrányok egy része alapvetően anyagi természetű. Ahhoz, hogy egy vak ember tanulhasson, hatékonyan dolgozhasson, sok esetben nagyértékű speciális segédeszközökre van szüksége. Bizonyos feladatok ellátásához kísérőt kell igénybevenniük. De segítségre szorulnak sok egyéb probléma megoldásában is, például különböző nyomtatványok kitöltésében, beadványok elkészítésében, vagy például a bevásárlás kapcsán. Ezen anyagi természetű hátrányok részbeni kompenzálására hivatott a már említett vakok személyi járadéka, illetőleg mindinkább az ennek helyébe lépő fogyatékossági támogatás.