Mori Josiro japán kormányfő beszédében az atomfegyvermentes világ mellett érvelt. Elmondta, hogy országa kész benyújtani az atomfegyverek megsemmisítéséről szólhatározattervezetet az ENSZ Közgyűlésének legközelebbi ülésszakán.
A város polgármestere, Akiba Tadatosi tisztelettel adózott a túlélőknek, és sürgette a nemzetközi közösséget, hogy tegyen erőfeszítéseket a leszerelésért folytatott harc érdekében. "Hirosima modellértékű városként meg akarja mutatni a világnak, hogyan lehet humánus célokra használni a tudományt és a technikát. Egy olyan 21. századot szeretnék, amelyben városunk létezése a béke lényegét juttatja kifejezésre" - mondta Akiba.
Az ünnepélyes megemlékezésen a japán vezetés képviseletében részt vett Cusima Judzsi egészségügyi és népjóléti miniszter, Vatanuki Tamiszuke, a képviselőház elnöke, Szaito Dzsuro, a Tanácsosok Házának elnöke, valamint Alekszander Panyov, Oroszország tokiói nagykövete.
A Hirosima elleni atomtámadásban mintegy 140 ezren vesztették életüket, a három nappal később Nagaszakira ledobott atombombának pedig 70 ezer halálos áldozata volt. Sokan - maguk vagy családtagjaik révén - máig szenvednek az atomcsapások következményeitől.
Az elmúlt egy évben a város vezetősége újabb 5 ezer embert nyilvánított az atomtámadás áldozatának. A nevüket tartalmazó két vaskos könyvet az emlékezés kezdetén a Békeparkban felállított síremlék egyik helyiségében helyezték el.
Az Alba Kör által szervezett, a hirosimai atomtámadás 55. évfordulóján tartott virrasztó-megemlékezés vasárnap hajnalban fél háromkor ért véget Budapesten a Parlament előtti Kossuth téren.
A hirosimai atombombát 55 évvel ezelőtt reggel 8.15 perckor dobták le, ez magyar idő szerint hajnali 1.15 perc. "A bomba ledobásának időpontjában, amikor Hirosimában, a Béke parkban megkondult a harang, mi itt Budapesten fáklyát gyújtottunk az áldozatok emlékére" - mondta Báti Márk, az Alba Kör ügyvivője.
A csendes megemlékezésen részt vettek a Magyarországon tartózkodó Pax Christi békeszervezet nemzetközi delegációjának tagjai is.
Az Alba Kör által - a Japánból kapott fotókból - összeállított Hirosima emlékkiállítást vasárnap délután kiszállítják a Pepsi Szigetre, ahol a képek az Energia-Klub sátra mellett tekinthetők meg.
(MTI)
Ajánló:
(angolul)