A Borisz Berezovszkij orosz milliárdos sajtóbirodalmába tartozó Vlaszty szerint eddig ritkán tapasztalt dühkitörésében az elnök a közvélemény manipulálásával, az ország és a hadsereg tönkretételével vádolta a független orosz sajtót kézben tartó üzletembereket, akik vagyonukat nagyrészt a Jelcin-korszakban szerezték a Kremlhez fűződő szoros kapcsolataik révén. Putyin így reagált arra, hogy az orosz és a nemzetközi sajtó bírálatok özönét zúdította a kormányzatra, amiért az négy napon át késlekedett brit és norvég segítséget elfogadni a Kurszk tengerészeinek kimentéséhez, miközben saját erőfeszítései kudarcot vallottak a mélytengeri búvárok és a korszerű felszerelések hiánya miatt.
A vigyajevói tengeralattjáró-támaszponton tartott augusztus 22-i találkozón a hozzátartozók könnyeivel és dühödt bekiabálásaival szembesülve Putyin maga és a hadsereg védelmére kelt. Kijelentette, hogy a hatóságok minden tőlük telhetőt megtettek. A mentési erőfeszítések kudarcáért pedig egyszerűen azt a gazdasági zűrzavart okolta, amelyet elődeinek, Mihail Gorbacsovnak és Borisz Jelcinnek a kaotikus reformjai okoztak.
"Ami a mentőfelszereléseket illeti, azok tönkrementek, és egyetlen használható darab sem maradt belőlük" - mondta. Szerinte az ország nem képes többé eltartani egy hatalmas hadsereget, és ezért drasztikusan csökkenteni kell a létszámot és a fegyverek mennyiségét ahhoz, hogy emelni lehessen a katonák fizetését és a hadsereg hadrafoghatóságát. Putyin a nagytőkéseket tette felelőssé az orosz gazdaság és a hadsereg hanyatlásáért, kijelentve, hogy kezükben tartott média "hazudik a katasztrófáról, hogy ezzel zsarolja a kormányt".
(MTI)
Korábban:
(2000. augusztus 31.)