Panda-boom Kínában

Vágólapra másolva!
Akár húsz pandabocs is születhet az elkövetkezendő hónapokban, Kínában. A mesterségesen megtermékenyített nősténypandák speciális szülőszobákban adhatnak életet utódjaiknak.
Vágólapra másolva!

Újszülött pandák

Az óriáspanda a világ egyik legveszélyeztetettebb faja. Világszerte mindössze körülbelül 1000 példány él, többségük Kína Szecsuán tartományában. Az elmúlt négy évben a kínaiak hatvanhat nősténypandán végeztek el mesterséges megtermékenyítést, hogy megmentsék a kihalás szélére került fajt. A 66 állatból 52-en élték túl a terhességet és hoztak világra új bocsokat.

Wolong Természetvédelmi Területen

""Tapasztalataink szerint a vemhes állatok ötven százaléka ikreknek ad életet, így most 13-20 új jövevény érkezésére számíthatunk" - közölte Zang Anzsu az Óriáspanda Szaporító Technológiai Bizottság igazgatója.

A pandák alacsony szaporulata annak köszönhető, hogy roppant mód nem érdekli őket a szex. A mesterséges megtermékenyítés bevezetése előtt sok módszert kipróbáltak már, hogy szaporodásra bírják az állatokat. A faj jövője iránt elkötelezettek a hagyományos kínai serkentőszerek mellett bevetették a Viagrát is - írja a BBC.

Ajánlat:

Mindent a pandákról

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!