Tokió is célpont volt

Vágólapra másolva!
A japán titkosszolgálat arról számolt be, hogy több arab terrorista Tokióban is merényletekre készült szeptember elején. A célpontok az amerikai követség és az amerikai katonai támaszpontok lettek volna.
Vágólapra másolva!

Több mint tíz, bin Ladennel kapcsolatban álló arabnak sikerült bejutni Japánba, hogy ott az amerikai katonai támaszpontok, esetleg japán intézmények ellen terrortámadásokat hajtsanak végre. Erről két vasárnapi japán napilap is beszámolt, forrásként a helyi titkosszolgálatot nevezték meg. A szóban forgó terroristák jelenlegi tartózkodási helyéről nem szóltak

A terroristák egyenként, hamis útlevelekkel érkeztek Japánba, kevéssel a New Yorki-i támadások előtt, és a nyomozások szerint szeptember elején terveztek merényleteket Japánban is. Valószínűleg a japán főváros központjában lévő amerikai követség lett volna a célpont, valamint az Egyesült Államok katonai bázisai. Ezeket a helyeket azóta szigorított őrizettel védik.

Korábban bejelentették, hogy a terroristák merényletet terveztek Párizsban az amerikai nagykövetség ellen és Strasbourgban az Európa Parlament ellen.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!