<P class="MsoNormal">Tüntetés Iránban a brit külügyminiszter látogatása előtt

Vágólapra másolva!
Az Iránba látogató brit külügyminiszter érkezése előtt britellenes tüntetés volt Teheránban, ahol 50 embert letartóztattak.
Vágólapra másolva!

Gumibotokkal felszerelt rendőrök britellenes tüntetést oszlattak fel, és mintegy 50 személyt letartóztattak hétfőn Nagy-Britannia teheráni nagykövetsége előtt.

"Halál Amerikára, halál Nagy-Britanniára!" - skandálta a tüntetők kisebb csoportja, tiltakozva Jack Straw brit külügyminiszter kedden kezdődő látogatása ellen. "Az Egyesült Államok az égvilágon semmit sem tud tenni!" - díszelgett a felvonulók egyik zászlaján a néhai Khomeini ajatollah mondata.

A rendőrök buszokra tuszkolták fel a tiltakozókat, közülük többen megpróbáltak ellenállni. A történteket látva a közeli boltok vásárlói azonnal szétoszlottak, a tulajdonosok pedig visszahúzódtak üzleteikbe.

Jack Straw az első brit külügyminiszter, aki az 1979-es iszlám forradalom óta hivatalos látogatást tesz Iránban. Straw a tervek szerint találkozik majd Mohammed Hatami elnökkel és Kamal Harazi iráni külügyminiszterrel is. A brit külügyminiszter korábban cáfolta, hogy útjának célja az lenne, hogy megnyerje Iránt az Egyesült Államok tervezett afganisztáni hadműveletének legalábbis hallgatólagos támogatására.

A brit külügyminiszter, aki hétfőn indult négynapos közel-keleti körútra, elmondta, hogy iráni tárgyalásainak legfontosabb célja a húszévi szünet után 1999-ben helyreállított brit-iráni politikai, diplomáciai kapcsolatok elmélyítése. Teheránban találkozik iráni partnerével, Kamal Harazival, és fogadja őt Mohammed Hatami elnök. Négynapos közel-keleti körútján tárgyalásokat folytat továbbá Jordániában, Izraelben, Egyiptomban és a Palesztin Hatóság képviselőivel.

Jack Straw brit külügyminiszter nem erősítette meg azt a lapértesülést, hogy tárgyalásai során kérni fogja Mohammed Hatami iráni elnököt, hogy adjon felvilágosítást terrorista Imád Mugnijeh tartózkodási helyéről, akit azzal gyanúsítanak, hogy meghatározó szerepet játszott a szeptember 11-i egyesült államokbeli merényletekben.

Korábban:

Közel-keleti körúton a brit külügyminiszter

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!