Öt halottja van az újabb izraeli csapásnak

Vágólapra másolva!
Izraeli harckocsik hatoltak be a ciszjordániai Hebron palesztinok által ellenőrzött szektorába. A tűzharcnak öt halottja és legalább 45 sebesültje van.
Vágólapra másolva!

Izraeli katonák és harckocsik hatoltak be pénteken hajnalban a ciszjordániai Hebron palesztinok által ellenőrzött szektorába. A tűzharcban öt palesztin életét vesztette és legalább 45-en megsebesültek.

Az izraeli katonai akcióra azután került sor, hogy csütörtökön a város egyik dombjáról palesztin fegyveresek két nap egymás után tüzet nyitottak a megosztott városba látogató zsidókra. Ugyancsak az előzményekhez tartozik, hogy csütörtökön az észak-izraeli Afula városában három izraelit öltek meg egy gépfegyveres támadásban.

Ariel Saron izraeli kormányfő kemény hangú beszédében közölte: Izrael megtesz minden szükséges lépést polgárai védelmében. Ez egyben azt is jelenti, hogy Izrael felmondja a tűzszünetnek azt a részét, mely szerint nem hajt végre katonai akciókat palesztin területen.

Ezt megelőzően még csütörtökön este az izraeli hadsereg kimenekített két izraeli telepest, akiket a ciszjordániai palesztin autonóm zónában lévő Dzsalzsilija faluban palesztinok vettek körbe. Az izraeli katonai rádió szerint a két telepes eltévedt és "véletlenül" ment be a palesztin faluba, és csak az izraeli hadsereg egységei mentették meg őket a palesztinok lincselésétől.

Az Egyesült Államok eközben ismét felszólította a Palesztin Hatóságot, hogy hozzon "azonnali, alapos és hatékony" intézkedéseket az erőszak újabb hullámának megállítására. "Mind Izraelnek, mind a palesztinoknak szükségük van a nyugalom helyreállítására, hogy megmentsék a múlt heti tűzszüneti megállapodást". - jelentette ki Richard Boucher amerikai külügyi szóvivő.

Korábban:

Három halálos áldozatot követelő lövöldözés egy izraeli pályaudvaron

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!