Az FBI-t teljesen leköti a téves bejelentések kivizsgálása

Vágólapra másolva!
Az FBI munkatársainak naponta több ezer téves bejelentést kell kivizsgálniuk, amelyek a lakosság köréből érkeznek gyanús postai küldeményekről. Emellett ezreknek adnak telefonon felvilágosítást - elsősorban a lépfene-megbetegedésről, miközben valóban fontos feladataik elvégzésére alig marad idejük.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban néhány napja szinten minden megfázás mögött a lépfenét gyanítják az emberek. A fertőzött levelek miatt óriási pánik uralkodik a lakosság körében, mondják az FBI munkatársai, akiknek naponta több ezer téves bejelentést kell kivizsgálniuk. A rengeteg többletmunka már-már megakadályozza a szövetségi nyomozókat valóban fontos feladataik elvégzésében.

"Mind az érintettek, mind egyes orvosok aggodalma olyan fokra jutott, amit egy hétfői esetünk példáz a legjobban: egy influenzás asszonyhoz hívtak ki minket, aki ugyan már konzultált a kezelőorvosával, de az azt tanácsolta neki, hogy forduljon inkább az FBI-hoz." - mesélte Danny Daffenbaugh különleges ügynök hétfőn este Dallasban a sajtó munkatársainak.

Daffenbaugh arról számolt be, hogy az irodákban megállás nélkül csörögnek a telefonok, és csak Dallasban az elmúlt három nap során 180 gyanús levélről érkezett olyan bejelentés, amelynek mindenképp utána kellett járniuk. "Mind a 180 küldemény szabályos, és ártalmatlan volt" - tette hozzá. Sokan attól a finom portól ijednek meg, amit egyes folyóiratok használnak a nyomdai munka során, és amivel a lapok egymáshoz tapadását gátolják meg.

A gyanús levelek bejelentése mellett ezrek érdeklődnek telefonon a lépfene- megbetegedések tüneteiről, lefolyásáról is. Ezeket a telefonhívásokat nem is számolják. "A kötelező felvilágosítás mellett azonban alig marad idő a munkánk elvégzésére" - mondja a különleges ügynök, hozzátéve, hogy az FBI leterheltsége az egész országban hasonló mértékű.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!