<P class="MsoNormal">Magas rangú tálib vezetők estek fogságba

Vágólapra másolva!
Amerikai kormányzati körökből származó információ szerint az Északi Szövetség harcosai Afganisztánban elfogtak néhány magas rangú tálib vezetőt. Neveket még nem közöltek, de Omár molla és bin Laden nincs közöttük.
Vágólapra másolva!

Akiket még
keresnek

A tálibellenes Északi Szövetség fegyveresei elfogták az al-Kaida szervezet több vezetőjét, de Oszama bin Laden nincs köztük. Az amerikai védelmi minisztérium egyik névtelenséget kérő illetékese a fogságba esett vezetők nevéről, és az elfogás körülményeiről már nem nyilatkozott.

Az amerikai hatóságoknak még nem tudták kihallgatni az őrizet alatt tartott al-Kaida-vezetőket, pedig arra számítanak, hogy az elfogott tálibok információval szolgálnak majd bin Laden tartózkodási helyéről. Az amerikaiak az Afganisztánon belül előállt helyzetben arra számítanak, hogy valaki előbb-utóbb el fogja árulni a leginkább keresett ellenségek tartózkodási helyét - ha másért nem, akkor a 25 millió dolláros váltságdíjért. A Pentagon ugyanakkor közölte: elképzelhetőnek tartják, hogy a szeptember 11-i terrorcselekmények kitervelésével vádolt bin Laden már nincs Afganisztánban- írja a BBC.

Szintén ezen a héten amerikaiak megtámadtak olyan területeket, ahol az al-Kaida szervezet tagjai tartózkodtak, és több személyt megöltek az al-Kaida tagjai közül, azt nem tudni, hogy bin Laden ott volt-e bármelyik helyszínen a támadásokkor. A Pentagon információi szerint Afganisztán 50-60 százaléka tálibellenes kézre került, ugyanakkor hozzátették azt is, hogy a tálibok még mindig jelentős harci erővel bírnak.

[origo]

Korábban:

Bin Laden és Omár molla nem menekül Afganisztánból

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!