Lemondott a miniszterelnök Albániában

Vágólapra másolva!
Ilir Meta kormányfő benyújtotta lemondását. A szocialista miniszterelnök és a párt elnökének ellenséges viszonya megbénította a kormány munkáját.
Vágólapra másolva!

Ilir Meta albán miniszterelnök benyújtotta lemondását Rexhep Meidani államfőnek. Sajtóértekezletén azzal magyarázta lépését, hogy nem tudta megoldani az Albán Szocialista Párton belüli viszályokat. Meta szerint a belviszályok megbénították Európa legszegényebb országának politikai életét és a kulcsfontosságú reformok végrehajtását.

A kormányfő lemondásának állítólag az a konkrét oka, hogy kiéleződtek ellentétei Fatos Nanóval, a párt elnökével. Meta szerint amióta a kormány élén állt, vádaskodások, rágalmazások célpontja volt. Nano azt is állította, hogy a miniszterelnök "fasiszta módszerekkel kormányoz". A kabinet három tagját hatalommal való visszaéléssel és korrupcióval vádolta meg.

A két szocialista politikus viszonya azt követően romlott meg, hogy Ilir Meta nem volt hajlandó támogatni Fatos Nano államelnöki jelöltségét.

A tavaly júliusi parlamenti választásokon a szocialisták győztek. A kormányzásba kisebb baloldali pártokat is bevontak.

Albániában 1991-ben rendeztek először többpárti választásokat, akkor a négy évtizedig kormányzó Albán Munkapárt győzött az Albán Demokrata Párt előtt. Egy évvel később az Albán Demokrata Párt főlényesen nyert, öt évig birtokolta a hatalmat, végül a piramisjátékokkal kapcsolatos panamák miatt megbukott. Az 1997. június 29-én és július 6-án rendezett parlamenti választásokat a súlyos belpolitikai viszály után a szocialisták nyerték, s Fatos Nano vezetésével alakítottak kormányt. Nanót 1998-ban Pandeli Majko, majd 1999 októberében Ilir Meta követte.

Korábban:

Megalakult az új albán kormány

Albániában a szocialisták és a demokraták is győztesnek hiszik magukat

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!