Háborús bűnperek lesznek Jugoszláviában Djindjic szerint

Vágólapra másolva!
A szerbiai miniszterelnök szerint még az idén megkezdődnek a háborús bűnperek Jugoszláviában. Djindjic szerint a kollektív bűnösség helyett a bűncselekmények elkövetőit kell felelősségre vonni.
Vágólapra másolva!

Még az idén háborús bűnperek kezdődnek Jugoszláviában - mondta Zoran Djindjic, Szerbia miniszterelnöke. "Nem akarunk kollektív bűnösséget ráhúzni senkire sem. Éppen ezért a bűnök konkrét elkövetőit név szerint kell megnevezni. Tudatában vagyunk annak, hogy történtek háborús bűncselekmények, és azt akarjuk, hogy ezeket konkrét személyekre vonatkoztassuk" - mondta Djindjic.

A szerb kormányfő szerint a köztársaság igazságszolgáltatása egyelőre még nem kellően erős, de reméli, hogy még ebben az évben magas rangú személyek pere kezdődhet meg.

Djindjic még február közepén bejelentette, hogy kiszolgáltat a hágai ENSZ-törvényszéknek négy feltételezett háborús bűnöst.

Korábban:

A szerbiai kormány kész kiadni a háborús bűnösöket

Djindjic: hamarosan új kiadatások Hágának

Fórum:

Milosevic Hágában

Milosevic már bíróság előtt, az ENSZ mikor kerül oda?

Nem hiányzik könyvtárából?

A Milosevics-klán

Volt egyszer egy Jugoszlávia

A jugoszláviai háború

Koszovó - egy válság anatómiája

Koszovó tűzfészek

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!