Több száz al-Kaida-fegyverest öltek meg az amerikaiak

Vágólapra másolva!
A napok óta tartó komoly amerikai légicsapások és szárazföldi harcok során több száz tálib és al-Kaida-fegyveres halt meg. Egy amerikai katonai vezető azt mondta: a harcosoknak nincs más választásuk, vagy megadják magukat, vagy megölik őket. Nyolc amerikai katona is életét vesztette az elmúlt napokban.
Vágólapra másolva!

Az amerikai haderő napok óta tartó kelet-afganisztáni támadásaiban több száz tálib és al-Kaida-fegyveres vesztette életét. Erről a BBC számolt be, amerikai katonai forrásokra hivatkozva. Az úgynevezett Anaconda hadművelet során, melyben a hegyeket és barlangokat fésülik át Gardez közelében az amerikaiak és afgán szövetségeseik, a környéken bujkáló fegyvereseknek legalább a felét, körülbelül 3-400 embert megöltek - mondta Frank Hagenbeck parancsnok.

Elmondta, hogy a tálibok továbbra is ellenállnak, ezért van szükség a folyamatos légitámadásokra is. Egy másik katonai vezető úgy fogalmazott: nincs más választásuk a harcosoknak: vagy megadják magukat, vagy meghalnak. Az amerikai katonák közül nyolcan vesztették életüket az elmúlt napokban, és az afgán szövetséges katonák közül is többen meghaltak. 48 amerikai megsebesült.

Korábban:

Nagy amerikai támadás Afganisztánban

Vákuumbombát vetettek be Afganisztánban

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!