A szexuális botrányokról egyeztet a pápa a bíborosokkal

Vágólapra másolva!
Hivatalos találkozót tart a Vatikánban II. János Pál pápával több amerikai bíboros. Az egyeztetés célja, hogy megoldás szülessen a szexbotrányokba keveredett katolikus papok ügyében.
Vágólapra másolva!

Tizenkét amerikai bíboros hivatalos tárgyalásokat kezdett II János Pál pápával a Vatikánban, az amerikai katolikus egyházzal kapcsolatos szexbotrányok miatt. A precedens nélküli találkozóra azért került sor, mert egyre több olyan eset kerül nyilvánosságra, melyben amerikai katolikus papok kiskorúakat zaklattak.

A találkozót maga a pápa hívta össze az amerikai médiában és az amerikai katolikus egyházban egyre nagyobb nyilvánosságot kapó szexuális zaklatási ügyek miatt. Bár ilyen esetekre több ország egyházmegyéjében is fény derült, az egyeztetésre csak amerikai bíborosok hivatalosak. A megbeszélés egyik résztvevője nyilatkozatában közölte: az emberek biztosak akarnak lenni abban, hogy az egyház foglalkozik ezzel a problémával, és elvárják, hogy ilyen cselekmények ne történhessenek meg újra.

Bernard Law bostoni érsek nagy nyomás alatt van, mióta bevallotta, hogy áthelyezett egy szexuális zaklatási ügybe keveredett papot, ahelyett, hogy jelentette volna az esetet. Csak Boston egyházmegyéjében több mint 400 panasz érkezett katolikus papok viselkedése miatt. Szerte az Egyesült Államokban gyermekmolesztálás miatt 16 vádemelést tettek. A botrányok akár csődbe is vihetnek néhány főegyházmegyét, melyek anyagi gondokkal küzdenek az esetek nyilvánosságra kerülése óta.

Bár a leginkább Amerikát érinti a botrány, a katolikus egyházon belüli szexuális zaklatási ügyek az utóbbi években különböző országokat érintenek, például Ausztriát, Ausztráliát, Írországot, Lengyelországot és Franciaországot - emlékeztet a BBC.

Korábban:

Beperelték a Vatikánt a szexuális zaklatások leplezése miatt

Keményebb fellépés a pedofil papok ellen

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!