Az elmúlt két évben látványosan megerősödött a jobboldal egész Európában. Szélsőségesnek tartott pártok kormányon vannak Ausztriában és Olaszországban, kívülről támogatják a középjobb kabinetet Norvégiában és Dániában, megerősödtek Németország keleti és Belgium északi felében, zavargásokat okoztak egy éve Angliában, és jó eséllyel készülődnek a holland választásokra. Az európai mérsékelt politika is jobbra tolódik, az elmúlt években a legtöbb nyugati választáson a jobboldal győzött.
A szélsőjobb programja egész Nyugat-Európában nagyon hasonló. Elutasítják az Európai Uniót, és drasztikusan csökkenteni akarják a bevándorlók és menekültek befogadását. Az európai országok jelentős része munkaerőhiánnyal küzd, és csökken a népesség, a bevándorlókra ezért sok ország gazdaságának nagy szüksége van. Ugyanakkor súlyos feszültségekhez vezet az együttélés szinte az összes országban. Sok helyütt az évtizedek óta kormányzó jobbközép és balközép pártok lejáratódtak, korrupt klientúráikból elegük lett a választóknak. Ez a kiábrándulás és az alacsony választási részvételek a radikális, kis pártoknak kedveznek. Az [origo] áttekintéséből kiderül, hol tart a szélsőjobb Nyugat-Európában.
A jobboldal előretörése Ausztriában kezdődött, ahol 1999-ben az akkor még Jörg Haider vezette Szabadságpárt kormányra került, koalícióban az osztrák Néppárttal.
Belgium egységét is veszélyeztetheti a Flamand Blokk nevű, egyre népszerűbb szélsőjobboldali párt. Az ország északi, hollandok lakta részén működő szervezet hívei a bevándorlókon kívül a délen élő vallonokat sem kedvelik.
Dániában az idei választásokon tört előre a jobboldal, több évtizedes baloldali kormányzás után. Rasmussen helyére egy másik Rasmussen került a dán kormány élére, de az elmúlt nyolc évben kényelmes többséggel kormányzó szociáldemokrata Nyrup és a kisebbségi, jobboldali kormányt vezető Andres Fog helycseréje komoly változást hozott a belpolitikában.
A francia szélsőjobb vezére több mint egy évtizede Jean-Marie Le Pen, a Nemzeti Front elnöke. Az arabokat és feketéket rendszeresen támadó politikus a közbiztonság növelését, a tisztán francia származásúak állami támogatását és az EU-ból való kiválást hirdeti, eddig soha nem látott sikerrel.
Hollandiában májusban lesznek választások, melynek fő kérdése, hogy milyen eredményt ér el Pim Fortuyn, aki egyszer így foglalta össze programját: "Szerintem 16 millió holland elegendő, az ország megtelt." Pim Fortuyn az egyetlen nyíltan homoszexuális szélsőjobboldali vezető, aki többek között melegellenessége miatt tartja alsóbbrendűnek az iszlám kultúrát.
Nagy-Britanniában nincs a parlamentben szélsőjobboldali párt, mégis ez az egyetlen nyugat-európai ország, ahol tettlegességig fajult a szélsőségesek propagandája. A Brit Nemzeti Párt pont azokban a városokban ért el feltűnően jó eredményeket az önkormányzati választásokon, ahol 2001 nyarán súlyos zavargások törtek ki a fehérek és az ázsiai bevándorlók között.
Németországban különösen szigorúak a szélsőjobboldalt korlátozó törvények az ország szomorú történelmi múltja miatt. Ettől függetlenül szélsőjobboldali pártok itt is működnek, és ha a szövetségi törvényhozásban nem tudtak is helyet szerezni maguknak, egyes keleti, volt NDK-s tartományokban jó eredményeket értek el a helyi választásokon.
Norvégiában 2001 őszén történt ugyanaz, ami Dániában 2002 tavaszán. Több évtizedes baloldali kormányzás után kisebbségi jobbközép kormány alakult, amit kívülről támogat egy szélsőjobboldali párt.
2001-ben győzött az olasz jobboldal a választásokon. A hárompárti koalíció 1994-ben rövid időre már megszerezte a hatalmat, de akkor a baloldal időközi választásokon visszavágott a jobboldali szövetségeseknek. Berlusconinak most ugyanazok a szövetségesei, mint négy évvel ezelőtt: két, könnyen szélsőségek felé hajló párt, két, durva kijelentéseiről ismert vezetővel.