Védőkerítést épít Izrael

Vágólapra másolva!
110 kilométer hosszú az első szakasza annak a védőkerítésnek, melyet a Jordán folyó nyugati patján húz fel Izrael, hogy távol tartsa az öngyilkos merénylőket. A árokkal erősített elektromos kerítés építését vasárnap reggel nyitja meg ünnepélyesen az izraeli védelmi miniszter. Eközben szombaton egy palesztin támadásban két izraeli katona vesztette életét Gázában, és meghalt az egyik támadó is.
Vágólapra másolva!

Az izraeli hatóságok megkezdték az öngyilkos merénylők távoltartását célzó, sokat vitatott kerítésrendszer kiépítését a Jordán folyó nyugati partján. A palesztinok szerint a kerítés felépítésével Izrael megszállja a nyugati part egy jelentős részét, köztük Dzsenint, és még két másik települést. Gasszán al-Kátib palesztin miniszter rasszistának nyilvánította a tervet. Rajta kívül az egyiptomi külügyminiszter, Ahmed Maher is kritizálta az izraeli kezdeményezést.

A kerítésépítés Benjámin Ben Eliezer, izraeli védelmi miniszter vasárnap reggeli ünnepélyes megnyitójával kezdődik. A védelmi vonal első szakasza egy 110 kilométeres árokkal biztosított elektromos kerítés lesz, amely a palesztin Dzsenin, Túlkarm és Kalkilijja városokat választja el az izraeli településektől. Az izraeli hadsereg szerint Dzsenin jelentős bázisa a palesztin fegyvereseknek. Azt állítják az elmúlt 20 hónapban az öngyilkos merénylők közül több mint 20 innen érkezett.

Izraelben a hétvégén is folytatódtak az összetűzések. Két izraeli katona akkor vesztette életét, amikor Gázában palesztinok támadtak rájuk gránátokkal és géppisztolyokkal. Az összecsapásban egy palesztin is meghalt, illetve négy izraeli megsérült. A támadás azután következett be, hogy az izraeli hadsereg szombat éjjel palesztin fegyveresek után kutatva benyomult Dzseninbe és Túlkarmba.

Korábban:

Öngyilkos merénylet Észak-Izraelben
(2002. jún. 11.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!