A Maastrichti Szerződés az EMU, a Gazdasági és Monetáris Unió végső céljául - legkésőbb 1999. január elsejéig - a közös pénz bevezetését tűzte ki. A szerződés rendelkezett a pénzügyi unió intézményi feltételeiről is, s határozott az európai jegybank, az Európai Központi Bank (ECB), valamint a Központi Bankok Európai Rendszerének (ESCB) majdani felállításáról.
A Maastrichti Szerződés az EMU koncepcióját három szakaszban tervezte megvalósítani.
Az első szakasz 1994. január 1-ig tartott, fő célja a tőkeáramlás szabaddá tétele, liberalizálása, a központi bankok függetlenségének megteremtése, valamint a tagállami gazdaságpolitikák közötti első harmonizációs lépések megtétele volt, amit időben le tudtak zárni.
A második szakasz 1994. január 1-jén kezdődött az Európai Monetáris Intézet (EMI), az Európai Központi Bank elődintézménye felállításával. Az EMI feladata lett az egységes monetáris politika eszközeinek és rendszerének kidolgozása, a nemzeti jegybankok közötti együttműködés kialakítása, az EMS és a pénzügyi rendszer felügyelete és az ECU használati körének bővítése. A Maastrichti Szerződés rendelkezése szerint a második szakasz legkésőbb 1999. január 1-ig tarthatott, addig meg kellett határozni a monetáris unió harmadik szakaszában részt vevő tagállamok körét, s meg kellett hozni a közös pénz bevetésével kapcsolatos technikai és gyakorlati döntéseket.
Az EMU harmadik, végső szakaszának - a közös valuta életre hívásával - legkésőbb 1999. január 1-ig meg kellett kezdődnie. A szerződés nem engedélyezett kibúvót a harmadik szakasz bevezetése, azaz a közös pénz létrehozásának elhalasztása alól, ugyanis lefektette, hogy amennyiben nem születne döntés 1997 végéig a harmadik szakasz indulásának időpontjára vonatkozóan, akkor az 1999. január 1-jén automatikusan megkezdődik.