A felvétel, amelyet az arab nyelvű Al Jazeera televízió mutatott be, egyértelműen az egyik gépeltérítő terroristát, Saeed Algamdit mutatja. Algamdi azon a repülőgépen volt, amelyik Pennsylvániánál zuhant le. "Amerika az az ellenség, akivel szemben minden muzulmánnak kötelessége harcolni" - mondja a férfi a felvételen, amelyet a CNN idéz.
A szakértők szerint a felvétel a 2001 szeptember 11-i terrortánmadás előtt 9 hónappal készülhetett. "Darabokra fogtok szakadni. Készülünk valamire ellenetek. Meg fogunk titeket állítani. Bizotsak lehettek benne, hogy többé nem lesz béke nálatok" - üzente a terrorista az amerikaiaknak.
Az amerikai titkosszolgálat egyik munkatársa szerint a pénteken nyilvánosságra hozott felvétel csupán propagandafogás, amivel az al-Kaida újabb tagokat próbál toborozni - írta a CNN.
Az Al Jazeera a szeptember 11-i események második évfordulóján is bemutatott egy felvételt, amelyen bin Laden, az al-Kaida vezetője, és helyettese beszélt. A szakértők azzal a felvétellel kapcsolatban is azt állapították meg, hogy bin-Laden régi beszédeiből lett összevágva.