A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
14:00VízilabdaMagyarország-Ausztrália
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
NyílNyíl

Találkozni akar az amerikaiak foglyaival az ENSZ

Vágólapra másolva!
Nyilatkozatot adtak ki az ENSZ emberi jogi szakértői, amelyben azt követelik az Egyesült Államoktól, hogy engedje be őket afganisztáni, iraki és a guantánamói fogolytáboraiba. A világszervezet az utóbbi idők "riasztó fejleményei" miatt követel belépést az amerikai táborokba. Az ENSZ már korábban is megpróbált ellenőröket küldeni a táborokba, de az USA eddig az összes próbálkozásnak útját állta. 
Vágólapra másolva!

Közös nyilatkozatban fogalmazta meg az USA fogolytáboraiban őrzöttek jogainak tiszteletben tartásával kapcsolatos kétségeit az ENSZ 31 emberi jogi szakértője. A nyilatkozat azt követeli az Egyesült Államoktól, hogy engedje be afganisztáni, iraki és a Guantánamo-öbölben található fogolytáborába az ENSZ emberi jogi ellenőreit.

A nyilatkozatot azért fogalmazták meg, mert "az utóbbi idők riasztó fejleményei kételyeket ébresztettek a nemzetközi közösségben a foglyok jogi helyzetével, a fogva tartás módjával és körülményeivel kapcsolatban" - idéz a dokumentumból a BBC News. Az ellenőrök szerint elsősorban az Abu Graib börtönben történt kínzások indokolják az ellenőrzést a többi amerikai fogolytáborban is.

A világszervezet olyan emberi jogi szekértőkből álló vizsgálóbizottságot küldene a táborokba, amely a "fogvatartottak testi és lelki egészségével kapcsolatos jogok betartását, a fogva tartás időtartamát, az igazságszolgáltatás függetlenségét, valamint a kínzásokra utaló bizonyítékokat" vizsgálná.

Az ENSZ már több ízben felszólította az USA-t, hogy engedje be ellenőreit a világ különböző pontjain található fogolytáboraiba, azonban Amerika - egy a guantánamói táborban tett vöröskeresztes látogatáson kívül - mind ez idáig mereven elzárkózott attól, hogy a világszervezet ellenőrizhesse a táborokat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!