Mint a nyomozó hatóság közölte, a gyanú alapját képező tények szerint Kohl 1997-ben és 1998-ban a konzervatív uniópártok parlamenti frakciója által a CDU részére készpénzben átadott összegből mintegy 265 ezer márkát saját belátása szerint használt fel. Erről nem értesítette az illetékes pártszerveket, s a finanszírozott célok sem szerepeltek a CDU országos központjának költségvetésében.
A CDU/CSU frakció által a CDU-nak szánt összeg 1,14 millió márkát tett ki. Mint Bernd König főügyész elmondta, a kifogásolt művelet nem szerepel annak az ügyészségi vizsgálatnak az anyagában, amelyet idén januárban indított a bonni testület - a CDU kárára elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt - Kohl ellen.
Bonnban azt is közölték, hogy a helyi ügyészség múlt pénteken kezdeményezte Wolfgang Thierse Bundestag-elnöknél Kohl mint parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Miután 48 órával a kérvénye átadása után az alsóház mentelmi bizottsága nem emelt kifogást, a Bundestag ügyrendje értelmében engedélyezettnek számít a mentelmi jog felfüggesztése, ami a nyomozás megkezdéséhez szükséges.
Az első vizsgálatot január 3-án indította a bonni ügyészség a volt kancellár ellen, miután Kohl decemberben beismerte, hogy 1993-98 között 2,1 millió márka készpénzt vett át névtelen adományozóktól, s az összeget - törvényellenes módon - nem tüntette fel a CDU bevételei között. Ezáltal vagyoni hátrányt okozott a pártnak, amely a szabálytalanság miatt 6,3 millió márka bírságot tartozik fizetni.
Sajtóhírekből a nyár végén arra lehetett következtetni, hogy az ügyészség hamarosan beszünteti a nyomozást Kohl ellen. E hírek állítólagos alapját az képezte, hogy a volt kancellár és ügyvédjei megegyeztek az ügyészekkel 250 ezer márka bírság kifizetésében.
(MTI)
Korábban:
Az [*****] összeállítása.