Újabb terroristaszámlákat zárolt az USA

Vágólapra másolva!
Bush amerikai elnök bejelentette, kormánya újabb 61 olyan szervezet és egyén számláját zárolta, amelyek terrorista csoportokat pénzelnek. A lista élén az al-Takva és az al-Barakat pénzügyi hálózat áll, amelyek az Oszama bin Laden vezette al-Kaida terroristaszervezetet támogatják.
Vágólapra másolva!

Az amerikai kormány szerdán befagyasztotta 61 olyan szervezet és egyén bankszámláját az Egyesült Államokban, amelyek terrorista csoportokat támogatnak, jelentette be George Bush amerikai elnök.

Bush két újabb szervezetet is megnevezett, amelyek bizonyíthatóan több millió dollárral járultak hozzá az Oszama bin Laden irányítása alatt álló al-Kaida terrorszervezet tevékenységeihez. Bush közölte, mind az al-Takva, mind pedig az al-Barakat olyan Amerikában tevékenykedő szervezetek, amelyek pénzmosással és fegyverszállítással is foglalkoznak. Mindkét pénzügyi hálózat a világ számos országában is tart fenn bankbetéteket.

Paul O'Neill, amerikai pénzügyminiszter hozzátette, a kormány eddig 24 millió dollárt fagyasztott be, de a hatóságok további 962 bankszámlát is megfigyelés alatt tartanak. O'Neill azt is elmondta, hogy ezidáig a világ 12 országában mintegy 43 millió dollárnyi összeget zároltak.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!