Kövekkel törték be a szerbia-montenegrói nagykövetség épületének három ablakát csütörtökön Budapesten. Szabó Illés, a BRFK sajtóügyeletese elmondta, a Dózsa György úti épület ablakait éjjel törték be, a bejelentés a nagykövetségről az azt követő délelőtt érkezett. A VI. és VII. kerületi rendőrkapitányság rongálás vétsége miatt, ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést.
Az esetre közleményben reagált a szerbia-montenegrói külügyminisztérium. A tárca internetes honlapján megjelent közlemény szerint a külügyminisztérium elvárja, hogy a magyar hatóságok megtalálják a szerda este történt incidens elkövetőit és a jövőben megakadályozzák a hasonló eseteket. A közleményben a külügyminisztérium a vajdasági magyarverésekkel hozza összefüggésbe a történteket: "Kiderül, hogy a (belgrádi külügyi) tárcának igaza volt, amikor arra figyelmeztetett, hogy a Vajdaságban történt egyedi kilengések eltúlzása kedvezőtlen hatást válthat ki, és a nemzetek közötti nem létező feszültség valóssá válhat"- utalva ezzel arra, hogy a magyar diplomácia európai uniós fórumok elé vitte a vajdasági magyarok ügyét. A magyar külügyminisztérium szóvivője sajnálatát fejezte ki az incidens miatt. A nagykövet ugyanis őket is értesítette, és az épület védelmének megerősítését kérte.
Vuk Draskovic szerbia-montenegrói külügyminiszter korábban arról beszélt, hogy "a média túl nagy füstöt ereget a magyarellenes incidensek témájában, ami valós feszültségekhez vezethet a vajdasági magyarok és szerbek között".
Ugyanakkor éppen az épület megrongálása napján jelent meg a hír, hogy szerb iskolatársai megvertek egy magyar fiút a Vajdaságban.