Jeruzsálemben temettetné el magát Arafat

Vágólapra másolva!
Jeruzsálemet szeretné végső nyughelyül Jasszer Arafat. A francia katonai kórházban válságos állapotban fekvő palesztin vezető végakaratáról egy jeruzsálemi mufti tájékoztatta a sajtót. Az izraeliek ugyan hozzájárultak ahhoz, hogy Arafatot a Gázai övezetben temessék el, de mereven elzárkóznak a jeruzsálemi temetés gondolatától. Ugyanakkor az izraeli sajtóban megjelent hírek szerint Arafat a nálánál radikálisabb nézeteket valló Faruk Kadumit nevezte ki politikai örökösének.
Vágólapra másolva!

Jasszer Arafat palesztin elnök úgy rendelkezett, hogy Jeruzsálemben temessék el - jelentette ki pénteken a jeruzsálemi mufti. Ikrema Szabri közlése az első hivatalos nyilatkozat arról, hogy a jelenleg egy franciaországi katonai kórházban ápolt, kómában lévő idős palesztin vezető miként rendelkezett majdani temetéséről.

Arafat az elmúlt években munkatársainak magánbeszélgetésekben elmondta: azt reméli, hogy a jeruzsálemi al-Aksza mecsetnek, az iszlám harmadik legfontosabb szentélyének a közelében temetik majd el. Mindazonáltal nem tudni, hogy a palesztin vezető hagyott-e írásos végrendeletet, és mikor rendelkezett jeruzsálemi temetéséről.

Ikrema Szabri a Kettes Csatorna nevű izraeli tévének nyilatkozva közölte: Arafat úgy rendelkezett, hogy Jeruzsálemben temessék el, s vallási szempontból tiszteletben kell tartani végakaratát.

A palesztin vezetők abban reménykednek, hogy nemzetközi támogatást szerezhetnek Arafatnak a jeruzsálemi mecset közelében való eltemetéséhez - közölte egy név nélkül nyilatkozó palesztin tisztségviselő. Izraellel erről azonban csak Arafat halála után kezdhetnének tárgyalni - fűzte hozzá.

Jószéf Tomi Lapid izraeli igazságügy miniszter pénteken úgy nyilatkozott, hogy Izrael megengedné Arafatnak a Gázai övezetben való eltemetését, azt azonban nem, hogy Jeruzsálemben helyezzék örök nyugalomra a palesztin elnököt.

Ugyanakkor a Máriv izreali napilap szerint Arafat politikai végrendeletben nevezte meg örökösét. A napilap úgy értesült, hogy az idős palesztin vezető Faruk Kadumit, a PFSZ politbürójának elnökét látná szívesen a palesztin hatóság élén.

Arafat állítólag több példányban készítette el politikai végrendeletét. Egyet kapott Sua Arafat, a vezető felesége, egyet Naszír al-Kidva, a palesztinok ENSZ-nagykövete. Állítólag Arafat még elutazása előtt magához kérette Kadumit.

A Máriv szerint Kadumival jelentős változás állhat be a palesztinok követte politikában. Faruk Kadumi nem tekinti alapnak az oszlói egyezményben foglaltakat, jóval radikálisabb nézeteket hangoztat. Ezért félő, hogy a hatalomváltás az erőszak előretörését hozhatja.

Ugyanakkor a Tuniszban élő és dolgozó Kadumi nem olyan karizmatikus figura mint Arafat, ezért valószínű, hogy még annyira sem tud majd megálljt parancsolni az erőszakoskodó szélsőségeseknek, mint elődje.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!