Irak: ez volt a második legrosszabb hónapja az amerikaiaknak

Vágólapra másolva!
Novemberben 130 amerikai katona esett el. Ennél több áldozatot - 135-öt - csak a múlt év áprilisában regisztráltak. Ma kettőt robbantottak fel a terroristák.
Vágólapra másolva!

A súlyos novemberi veszteség elsősorban a fallúdzsai hadművelet következménye. Az iraki hadművelet kezdete óta 1251 amerikai katona halt meg Irakban - közölte hétfőn az amerikai védelmi minisztérium.

Mint Bryan Whitman, a Pentagon szóvivője bejelentette, miután sikerült visszafoglalni az ellenállóktól, a városban még nagyjából annyi házi készítésű robbanószerkezetet találtak az amerikai katonák, mint a múlt év tavasza óta az egész ország területén.

Fizetésfelvételkor robbantottak a rendőrségen

Legalább tíz iraki rendőr halt meg különböző pokolgépes merényletekben hétfőn, amikor Irak középső részén rendőrállomásokat támadtak meg terroristák. Ramadiban például hat halálos áldozatot követelt a merénylet, amikor a fizetésükért sorban álló rendőrök között robbantottak, kilencen pedig megsebesültek. Bagdadban az iraki gárda négy tagját robbantották fel egy ellenőrzőpont közelében.

Amerikai katonákat is érintették a mai robbantások: egy útmenti bomba kettő amerikait megölt, hármat pedig megsebesített.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!