Elhunyt az USA első fekete női törvényhozója

Vágólapra másolva!
Nyolcvanéves korában elhunyt az amerikai törvényhozás első választott fekete bőrű képviselőnője, Shirley Chisholm. Az asszonyt szombaton a floridai Daytona Beachben érte a halál, barátai másnap számoltak be elhunytáról.
Vágólapra másolva!
Fotó:MTI
Fotó:MTI

Shirley Chisholm 1968-ban jutott be a Demokrata Párt színeiben a képviselőházba, abban az évben, amikor Richard Nixont az Egyesült Államok elnökévé választották. Hét választási perióduson át volt a törvényhozás tagja. Képviselőségének utolsó két éve már Ronald Reagan elnökségének idejére esett. Képviselősége mellett alapító tagja volt az 1969-ben létrehozott Feketék Kongresszusi Választmányának.

Chisholm a női egyenjogúság és a kisebbségek védelmének élharcosaként vált ismertté. Édesapja guyanai, édesanyja barbadosi volt. Ő maga 3 éves korától barbadosi nagyanyjánál, majd 11 éves korától New York egyik feketék lakta negyedében nevelkedett. Tanulmányait a Brooklyn College-ben, majd a Columbia Egyetemen végezte. Politikai pályára lépése előtt egy menedékhelyen, majd nevelési tanácsadóként dolgozott.

A képviselőházban először a mezőgazdasági bizottságba osztották be, ám városi mivolta miatt nem érezte magát megfelelőnek erre a feladatra. Végül - szokatlan módon - egy másik képviselőházi testületbe, a veteránok ügyeivel foglalkozó bizottságba kérte át magát. 1972-ben indult a demokraták elnökjelöltségéért.

MTI/[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!