A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Korrupcióval vádolják az Allávi-kabinetet

Vágólapra másolva!
Vezető síita politikus komoly bírálattal illette az iraki átmeneti kormányfőt, miszerint nem ura az országban elharapódzó korrupciónak, amely a legfontosabb hivatalokat, beleértve a rendőrséget, de az igazságügyet is úgymond a markában tartja. A síita Huszein Sahrasztáni Irak történelmének legkorruptabb kormányának nevezte az Allávi-kabinetet.
Vágólapra másolva!

Ijád Allávi átmeneti iraki kormányfő szerdán közölte, hogy a szunnita kisebbséggel folytatandó politikai párbeszéd célja homogén és erős kormány létrehozása, valamint Irak egységének megőrzése. A kormányfő az Irakíja televízióban elmondta, hogy találkozott több szunnita vezetővel, így Gázi Adzsíl al-Jáver elnökkel, Mohszen Abdel-Hamiddal, az Iraki Iszlám Párt (IIP) vezetőjével, Hádzsem al-Haszani ipari és ásványügyi miniszterrel és Ali bin Huszeinnel, a Mozgalom az Alkotmányos Monarchiáért nevű szervezet vezetőjével. Hozzátette, hogy jövő hétfőre találkozót hívott össze.

A síita Huszein Sahrasztáni, a miniszterelnöki poszt egyik lehetséges várományosa szerint amennyiben a szunnita kisebbség igényt tart az államfői posztra, ezt fel kell a részükre ajánlani. Az atomtudós, aki az Ali asz-Szisztáni nagyajatolláh, az iraki síiták legfőbb vallási méltósága által támogatott Egységes Iraki Listán indult a vasárnapi választásokon, Irak történelmének legkorruptabb kormányának nevezte az Allávi-kabinetet.

"Köztudott, hogy az országban igen elterjedt a korrupció, a rendőrségtől kezdve az igazságszolgáltatásig (....) Irak soha nem látott még ilyen szintű korrupciót" - jelentette ki egy interjúban Sahrasztáni, aki szerint jelentős mennyiségű közpénznek veszett nyoma a Paul Bremer amerikai kormányzó vezette átmeneti közigazgatás idején és jelenleg is. Sahrasztáni azzal vádolta meg Házem Saalán védelmi minisztert, hogy januárban fegyvervásárlási megállapodás keretében 300 millió dollárt utalt át Libanonba.

"Az a tény, hogy a védelmi miniszter azon a napon, amikor négy öngyilkos merényletet követtek el Bagdadban, a repülőtéren tölti a napját, hogy több millió dollárt kijuttasson készpénzben az országból, nem válik a kormány dicsőségére" - közölte az atomtudós, aki Szaddám Huszein diktatúrája idején tíz évet töltött a hírhedt Abu Graib börtönben, mert nem volt hajlandó részt venni a diktátor fegyverkezési programjában.

MTI - [origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!