Fegyveresek támadtak egy hindu zarándokhelyre

Vágólapra másolva!
Négy, magát zarándoknak álcázó fegyveres lopózott be, majd lövöldözni kezdett egy hinduk és muzulmánok által sokat vitatott szent helyen az észak-indiai Ajodhjában. A fegyveresek tűzharcba keveredtek a rendőrökkel, akik lelőtték őket.
Vágólapra másolva!

Ismeretlen fegyveresek hatoltak be kedden egy vitatott szent helyre az észak-indiai Ajodhjában. A szent helyen 1992-ig egy mecset állt, melyet akkor fanatikus hinduk leromboltak, véres vallási konfliktust okozva ezzel. Szélsőséges muzulmán csoportok a közlemúltban azzal fenyegetőztek, hogy megtámadják a jelenleg a hinduk által ellenőrzött zarándokhelyet.

A rendőrökkel kirobbant összecsapásban mind a négy támadó életét vesztette, sofőrjüket pedig elfogták és kihallgatják a hatóságok - írja a BBC News. A fegyveresek zarándokoknak álcázták magukat és így játszották ki a területet őrző biztonságiak figyelmét. Miután bejutottak, tüzet nyitottak, és kézigránátokat hajítottak el. A kibontakozó heves harcban azonban végül a rendőrök végeztek velük. A jelentések szerint a zarándokok közül senki sem sérült meg.

A szent helyen szélsőséges hindu fanatikusok templomot akarnak emelni, mivel úgy tartják, hogy azon a helyen született Ráma isten. A területen egészen 1528-ig egy Csandra Gupta király (380-415) által emeltetett, Rámának szentelt jegyhely állt, melyet akkor Bábúr mogul császár romboltatott le, és helyébe mecsetet építtetett.

Az első muzulmán-hindu összecsapások 1855-ben törtek ki, és az ellentétek azóta is többször fellángoltak. 1992 decemberében hindu fanatikusok lerombolták a mecsetet, ami több indiai városban zavargásokhoz vezetett. Összesen kétezer ember vesztette életét, közülük legalább ezer Bombayben. Ajodhja jelentős vallási központ Uttar Pradesh államban. A településen 8-9000 hindu templom és kegyhely, illetve 250 muzulmán mecset van.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!