Újabb erős utórezgést észleltek Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Újabb utórezgés rázta meg Pakisztánt, ahol tíz nappal ezelőtt volt erős földrengés. A szerdai rengés után károkról nem érkeztek jelentések, de az előző utórezgések után a mentés szempontjából létfontosságú utakat torlaszoltak el földcsuszamlások.
Vágólapra másolva!

Újabb erős utórezgés rázta másodperceken át az épületeket a földrengés sújtotta Pakisztánban szerdán. Az újabb földrengés a Richter-skála szerinti 5,8-as erősségű volt, epicentruma pedig Iszlámábádtól 129 kilométerre északra, az 54 ezer halálos áldozatok követelő október 8-i földrengés epicentrumához közel, a kasmíri hegyvidéken volt.

A szerdai földrengés után károkról nem érkeztek jelentések, de az előző utórezgések következtében a mentés szempontjából létfontosságú utakat torlaszoltak el földcsuszamlások.

Az első, a Richter-skála szerinti 7,6-es erősségű pusztító földmozgást utórengések százai követték, amelyek közül az első huszonnégy órában 6,4-es erősségű földmozgás is volt.

Az október 8-i földrengés miatt legkevesebb 40 ezren haltak meg a pakisztáni Kasmírban. Az ország egészében a természeti katasztrófának összesen körülbelül 53 ezer halálos áldozata volt, de az áldozatok száma még mindig nő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!