Megszüntették az eljárást Timosenkóval szemben

Vágólapra másolva!
Moszkvában beszüntették a bűnügyi eljárást Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnökkel szemben. Az eljárás beszüntetése mutatja, hogy Moszkva viszonya megváltozott Timosenko iránt, akinek csapata versenyre kel Juscsenkóéval a márciusban esedékes ukrán parlamenti választáson.
Vágólapra másolva!

Az orosz katonai főügyészség hétfőn közölte, hogy elévülés miatt beszüntette a bűnügyi eljárást Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnökkel szemben. Az orosz katonai főügyészség már szeptemberben visszavonta Timosenko nemzetközi köröztetését. A karizmatikus politikusnő ugyanis önszántából megjelent Moszkvában kihallgatásra, közvetlenül azután, hogy Viktor Juscsenko elnök menesztette őt a miniszterelnöki posztról.

Moszkva azzal vádolta Timosenkót, hogy 1996-ban, az ukrán energiatröszt vezetőjeként kenőpénzt fizetett az orosz védelmi tárca tisztségviselőinek. Oroszország 2004 szeptemberében, az ukrán elnökválasztási kampány teljében adott ki letartóztatási végzést Timosenko ellen, aki akkor nem jelent meg a katonai ügyészség idézésére, s később miniszterelnökként sem utazott Moszkvába. Ugyanakkor cáfolta, hogy bármilyen törvénytelenséget követett volna el, s az orosz köröztetést nyomásgyakorlásként értékelte.

Fotó:EPA
Fotó:EPA

Az eljárás beszüntetése mutatja, hogy Moszkva viszonya megváltozott Timosenko iránt, akinek csapata versenyre kel Juscsenkóéval a márciusban esedékes parlamenti választáson. Elemzők szerint Timosenko lehet a királycsináló a nyugatbarát Jucsenko és az oroszbarát Janukovics tábora között.

Timosenko az Izvesztyija hétfői számában megjelent interjújában dilettánsnak minősíti az ukrán állami gázmonopólium, a Naftohaz vezetőjét, s mindazokat, akik jelenleg tárgyalnak Moszkvával a gázárvitában. "Van megoldás a gázproblémára, mégpedig hatékony és villámgyors" - mondta Timosenko az orosz lapnak, jelezve: új, átfogó koncepción dolgozik Ukrajna energiaellátásának garantálására.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!