Négy háznak mennek neki a markológépek az Adrián

Vágólapra másolva!
Négy magyar tulajdonú, engedély nélkül épült házat dózerolnak le pénteken a horvátországi Vir szigetén, az egyiknek már neki is láttak - tudtuk meg Dunai Péter zágrábi magyar konzultól. Hamarosan Brac és Rab szigetén is lebontják a tengertől számított hetvenméteres sávon belül emelt épületeket. Azt egyelőre nem tudni, hogy ott is lesznek-e magyar érintettek.
Vágólapra másolva!

Péntek délután újra munkához láttak a markológépek a horvátországi Vir szigetén, hogy ledózerolják az engedély nélkül épített tengerparti házakat. "Már elkezdték az elsőt, ma további hármat bontanak le" - mondta péntek délután az [origo]-nak Dunai Péter zágrábi magyar konzul. Arról nincs információja a konzulnak, hogy máshol is veszélybe kerültek-e magyar tulajdonú ingatlanok. A horvát hatóságok ugyanis jelezték, hogy Brac és Rab szigetén is lebontják az illegálisan emelt épületeket.

Ha felvonulnak a markológépek, fél-egy óra alatt földig rombolják a házakat. Egy nyolcapartmanos házat fél óra alatt bontanak le teljesen, a 16 apartmanosat pedig egy óránál is kevesebb idő alatt teszik a földdel egyenlővé - mondta Tóth András, egy magyar építtető cég munkatársa az [origo]-nak.

Vir szigetén két helyen kerülnek bontásra magyar tulajdonú apartmanházak, a Slatina-öbölben, illetve az úgynevezett magyar utcában, ahol kizárólag magyar tulajdonú ingatlanok vannak. Ezen a házsoron pénteken több tulajdonos pakolta ki apartmanjából az értékeket. Korábban a rendőri biztosítás miatt nem tudták megközelíteni a helyet, ahol a törvénybe ütközően megépült ingatlanokat számolják fel. A megváltozott helyzet Dunai Péter konzul helyszíni tárgyalásainak eredménye, arról ugyanakkor nem tudott beszámolni, hogy diplomáciai vagy politikai vonalon folyik-e további egyezkedés.

A szigeten szerdán kezdték meg a bontását annak a 48 ingatlannak, amely a 70 méteres part menti sávban épült, amit egy 2004-es horvát törvény tilt. A 48 ingatlanból 18-nak magyar tulajdonosai vannak. A héten eddig két helyszínen összesen két magyar házat romboltak le, kettőt pedig előkészítettek a bontásra.

A zágrábi magyar nagykövet, Mohai László korábbi nyilatkozata szerint a jogi helyzet teljesen egyértelműnek tűnik, így a magyar tulajdonosok nem sokat tehetnek a bontás megakadályozása érdekében. A nagykövet szerint nem biztos, hogy a tulajdonosok tisztában voltak azzal, hogy ingatlanjaik engedély nélkül épültek. Döntő részük ugyanis közvetítőn keresztül vette meg azt.

Horvátországban márciusig már ezer nyaralót bontottak le a tengerpart mentén engedély nélkül épített létesítmények közül, és Vir szigetén már két évtizede harcol az építésügyi felügyelet az engedély nélküli építtetők ellen - derül ki a horvát környezetvédelmi és építésügyi minisztérium internetes honlapján közzétett szóvivői állásfoglalásokból. A minisztérium szerint nincs szükség arra, hogy újabb időt adjanak a lebontásra ítélt épületek tulajdonosainak az értékek elvitelére, mert hónapokkal ezelőtt adták ki a bontási határozatokat, így kellő időt adtak a beruházóknak, hogy kiürítsék ingatlanjaikat.

MTI/[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!