150 sérült, sok halott az izraeli balesetben

Vágólapra másolva!
Legalább 150 ember megsérült, és többen meghaltak, amikor teherautóval ütközött, majd kisiklott egy személyvonat Izraelben.
Vágólapra másolva!

Összeütközött egy személyvonat és egy teherautó hétfőn, Izrael középső részén, Tel-Avivtól északra, a balesetnek nagyok sok áldozata van - közölte a rendőrség. A Netánja közelében történt balesetben az izraeli mentőszolgálat szerint többen meghaltak, és csaknem százötvenen megsérültek. Feltehetően több áldozat az ütközés miatt kisiklott vonat roncsai közé szorult.

"Egy nagy rázkódást éreztünk, aztán a kocsiban por lett és sötét. Aztán megint nagyot zökkent, és megállt a vonat - idézte a BBC az egyik utast. A Tel Avivból Haifába tartó vonatnak legalább két kocsija felborult, a mentőegységek szerint öten rekedhettek a roncsokban. A BBC által idézett szemtanúk szerint a két kocsi közül az egyik felborult, a másik pedig rácsúszott. "De semmi sem hallatszott azokból a kocsikból ott előttünk - nem volt kiáltozás - semmi" - momdta az egyik szemtanú.

Az izraeli hatóságok kizárták, hogy a balesetet szándékosan idézték volna elő.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!