A tévében mesélt rabságáról Natascha

Kendőzetlenül az osztrák televízió kamerái elé állt a több mint nyolcéves rabságból szabadult Natascha Kampusch. A lány maga kérte, hogy arcát ne takarják el, amikor az ORF az első interjút készíti vele.

Az osztrák közszolgálati televízió kettes csatornája szerda este húszperces interjút sugárzott a tízéves korában elrabolt és a rabságból 18 évesen, két héttel ezelőtt megszökött Natascha Kampusch-sal. A megfázással bajlódó fiatal nő a kamerák előtt egyebek között elmondta, hogy elrablásakor a tettes azt mondta neki: ha a szülei fizetnek érte, hamarosan visszanyeri a szabadságát. Az emberrabló Wolfgang Priklopil azonban sohasem lépett kapcsolatba a szülőkkel, nem váltságdíjért rabolta el a lányt.

Sötét cella és ajéndékok

Natascha elmondta, hogy elrablója az emberrablás után azonnal belökte a sötét cellába, és fél évig teljes elszigeteltségben tartotta őt. A lány időnként ököllel és ásványvizes palackkal verte a falat, hátha meghallja valaki, és csaknem klausztrofóbiás állapotba került. Rádiót csak két év elteltével hallgathatott először. Natascha szerint az emberrabló mindent ellenőrzött: amikor újságokat adott neki, még azt is megnézte, nem ír-e üzeneteket a lapokra.

Húsvétkor, karácsonykor és a születésnapjain ugyanakkor fogva tartója megajándékozta őt, sőt Priklopil időnként elvitte vásárolni is, de megszabta, hogy csak előtte haladhat, és pánikba esett, ha Natascha akár csak 3 centiméterrel is eltávolodott mellőle. Megfélemlítettségében nem mert segítséget kérni senkitől, jeleket azonban megpróbált adni - sikertelenül.

Erősebb, mint elrablója

Elrablóját nagyon paranoiásnak, nagyon labilis személyiségnek nevezte, és közölte, hogy erősebbnek tartja magát, mint a férfi, mivel neki korábban nagyon egészséges társadalmi környezete, szeretettel teljes családi élete volt, ami elrablójának nem adatott meg. Már rabságának első néhány órája alatt tudatosult benne, hogy a tettesnél "valami hiányzik". Mint közölte, már korábban megmondta Priklopilnak: meg fog szökni tőle, mert már nem tud tovább így élni.

Szabadulásának a körülményeiről azt mondta, hogy amikor rabtartója telefonálás közben megfordult, arra gondolt: itt a lehetőség, most vagy soha, és megszökött. Több mint 8 évig tartó "elszigetelési kínzásával" kapcsolatban úgy fogalmazott, nem érezte magát egyedül, mert a családjára gondolt, és a boldog emlékek mindig vele voltak. Arra gondolt, hogy ha nagyobb és erősebb lesz, egy napon ki tudja majd szabadítani magát.

Terveiről annyit mondott, hogy szeretne leérettségizni és talán tovább is tanulna, de még nem tudja, hogy írjon-e könyvet rabságáról. Azt tervezi, hogy alapítványt hoz létre, amelyből segélyprogramokat támogatna, például olyan embereket, akik az övéhez hasonló megpróbáltatásokon mentek keresztül.