Királyi allűrök miatt váltanák le Busht

Vágólapra másolva!
George Bush amerikai elnök alkotmányos elmozdításának lehetősége is felmerül iraki háborús politikája miatt, amiért semmibe veszi a törvényhozás és a közvélemény akaratát - mondta Chuck Hagel republikánus szenátor. A washingtoni kongresszusban állítólag többen fontolgatják, hogy alkotmányos elmozdítási folyamatot kezdeményeznek Bush ellen.
Vágólapra másolva!

A Republikánus Párt prominens szenátora, Chuck Hagel az ABC televíziónak adott interjúban azt mondta: azoknak az elnököknek az ügyét is meg lehet oldani, akiket láthatóan nem érdekel, mint gondol az ország népe vagy mit tesz a kongresszus egy kérdésben.

"Nem királyságban élünk" - mondta, utalva arra, hogy végső esetben az elnököt is le lehet váltani. Hagel - a szenátus külügyi bizottságának tagja - korábban azt mondta az Esquire magazinnak, hogy Bush úgy érzi, senkinek sem tartozik felelősséggel. Különösen aggályosnak tartja, hogy az elnök a háború lezárását célzó kongresszusi hangulat és kezdeményezések ellenére folytatja iraki csapaterősítési terveit.

"Nem igaz, hogy senkinek sem felelős. Alkotmányos felelősségre vonási eljárással (impeachment) el is lehet mozdítani" - mondta Hagel, és hozzátette, hogy erre lehetnek felhívások, mielőtt a kongresszusi szavazás az iraki csapatkivonásról véget érne. A Fehér Ház egyelőre nem reagált Hagel nyilatkozatára.

Irak-vita a kongresszusban

A washingtoni képviselőház a múlt héten kötelező érvényű határozatot fogadott el a hadi költségvetésről, amelynek részeként előírták az elnöknek a csapatok kivonását legkésőbb 2008 őszéig.

A szenátusban hétfőn kezdődött vita a háborús költségvetésről, a szenátorok azonban a képviselőházinál enyhébb felszólításról vitáznak, csak ajánlásként fogalmaznák meg a csapatkivonást. Bush közölte, bármilyen csapatkivonási menetrendet tartalmazó törvényt megvétóz.

A The Christian Science Monitor napilap hétfői száma szerint az Egyesült Államok 3599 katonát veszített el a negyedik éve tartó iraki háborúban, és 503 milliárd dollárt költött az afganisztáni és iraki hadműveletekre. Az újság szerint az amerikaiak mind kisebb hányada érzi úgy, hogy további áldozatokat kell hoznia Bush döntő ideológiai küzdelmében.

MTI/[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!